eredmények

29 teljesítő a májusi MAP kihíváson (100+ tavasz 2021)

Tegnap magunk mögött hagytuk a májust és befejeződött a 100+ tavasz 2021 címmel indított MAP kihívásunk is. Ezúttal 36 megfigyelő nevezett, s 29-en teljesítették legalább az 1. szintet, s közöttük sorsoltam ki a kiírásban is említett 3*5 ajándékot.

Minden résztvevőnek köszönjük a májusi adatgyűjtést, a nyerteseknek pedig ezúton is gratulálok!

Elkészült a 2021. évi 18. Országos, és a 4. Pannon-régiós Sasleltár

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban tizennyolcadik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását.

Hórukk! 2020 / eredmények és nyertesek

Ennek a kihívásnak egyik nem titkolt célja volt, hogy 2020-ban elérje az 57 ezret a teljes fajlistás adatsorok számlálója (az adatbázis fejlécében). Ezt bőven teljesítettük, hiszem 58380-on állt a számláló, amikor átléptünk 2021-be. A kihívás két hónapjában 1508 teljes fajlista került az adatbázisba (persze egy részük régebbi időszakból), azaz hetente átlagosan 173.

32 résztvevővel ez volt az eddigi legnépszerűbb kihívás, s 26 megfigyelő ért el legalább 10 pontot, amivel bekerülhetett az ajándékok sorsolásába.

Karácsonyi kihívás 2020 / eredmények és nyertesek

Sikerrel lezajlott a karácsonyi kihívás, minden résztvevő teljesítette, s megvannak a nyertesek is. Köszönjük a részvételt!

Vajon hatással vannak-e a MAP adatbázisba feltöltött teljes fajlisták számára az időnként meghirdetett kihívások? Vagy ezek csak a játékos kedvű madármegfigyelőink szórakoztatását szolgálják? Ha az utóbbi lenne, az sem lenne baj, de a mostani kihívás példáján röviden bemutatom, hogy hirtelen megugranak a számok, ha négy napig pontgyűjtés zajlik.

Figyelem! A cikket, a nyereményekkel kapcsolatos résznél, frissítettem 2020.12.29. 15:50-kor.

Megjelent az Európa Fészkelő Madarainak Atlasza második kiadása

Címkék:

2020. december 3-án jelent meg az Európa Fészkelő Madarainak Atlasza 2. kiadása (European Breeding Bird Atlas 2, EBBA2), amely mérföldkövet jelent az európai madártani kutatások és az ezekhez kapcsolódó természetvédelmi tevékenységek terén.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »