internet

Vasárnap Reggel - MAP a médiában

Címkék:

Mivel a MAP első próba évében főként a korábbi felméréseinkben már részt vett és ezért tapasztaltabb önkéntesek közreműködésére számítunk, ezért egyelőre nem indítottunk nagy média kampányt, hogy azzal új felmérőket toborozzunk. Ha az adatbázis teljesen elkészül, s fel lehet majd tölteni a megfigyelések adatait is, valamint túl leszünk a költési időszakon, és az első szezon tapasztalatai alapján megtesszük a szükséges apróbb változtatásokat, akkor kezdünk majd intenzívebben foglalkozni az újabb, eddig látókörünkön kívüli felmérők elérésébe. Egyúttal a médiát is gyakrabban célozzuk majd meg sajtóközleményekkel.

Ma reggel azonban kezembe akadt a Vasárnap Reggel című hetilap, melyben egy 6000 karakteres cikket hoztak le a MAP kapcsán. A HVG online hírportálon is lehoztak egy cikket április 11-én, amit aztán sok más hírportál átvett.

Kövess bennünket a Twitteren és csiripelj Te is madaras témákban!

Címkék:

Nem gondolom, hogy ez a rövid bejegyzés jelentősen megnövelné a hazai madarászok számát a Twitteren*, egyszerűen csak fel szeretném hívni a figyelmeteket a honlapunk jobb oldali sávjában lévő Twitter blokkunkra.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »