molnárfecske

Számolj fecskefészket és gyülekező csapatokat! ::: Keresd a madarat! / 2. küldetés

Hamarosan véget ér a költési időszak a hosszú távú vonuló madárfajoknál is, s lassan már a nagy útra készülődnek. A gólyafiókák végleg elhagyják fészkeiket, ahová első kirepülésük után még hetekig visszatértek. A fecskék többsége túl van már a másodköltésen vagy éppen a napokban fognak kirepülni a második fészekaljak. Persze a később kezdők akár augusztus végéig is etethetik fiókáikat, a korán érkezők pedig belekezdhettek esetleg egy harmadik költésbe is (ami ritkán sikeres).

A második küldetés témája mi is lehetne, így a költési időszak vége és a hosszú vonulásra való készülődés idején, mint egy újabb fecskés feladat. Augusztus és szeptember hónapokban is lehet még fecskefészkeket számlálni (hiszen azok ott maradnak), s megfigyelni a gyülekező csapatokat.

Találj ritka gólyafészkeket és molnárfecske telepeket! ::: Keresd a madarat! / 1. találós

Az első küldetés után itt a Keresd a madarat!* első találós feladata. Ezúttal is terepre kell menned, ha nem is egy ártéri szúnyogosba, de azért most is fel kell állnod a számítógép elől. Fehér gólyák és fecskék lesznek a főszereplők, s nem is akármilyenek, hanem a nagy átlagtól különbözőek.

Miért is különbözőek az átlagostól? Ez is kiderül a további részletekből.

A világ madárszámláló szemüvegen át

Nem újabb kütyükről írok, ahogy tettem azt a Madártávlat 2012. évi számaiban megjelent cikksorozatban (Modern eszközök a madármonitoring szolgálatában I – III.*). Most inkább arra, az elsőre talán furcsának tűnő jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, ami egyébként mindenkit „veszélyeztet”, ha bármilyen speciális témával foglalkozik. A madárszámlálás is ilyen, s ha az ember hosszabb ideje foglalkozik vele, akkor könnyen felfedezheti magán a jellegzetes tüneteket, azaz, hogy madárszámláló szemüvegen át nézi a világot. Amikor már a mindennapokban is észrevehető, hogy minden madarat megszámlálnál. Nem olyankor, amikor eleve felmérések miatt vagy terepen, s mondjuk MMM, RTM vagy vízimadár számlálást végzel, hanem amikor sétálsz az utcán, s egy épületen meglátsz néhány molnárfecske fészket vagy egy városi tóban récéket, vöcsköket, sirályokat látsz, s már jegyeznéd is fel a fészkeket, párokat, fajokat, egyedszámokat, korokat és ivarokat.

Fecskefigyelő v2.0 – Megújult a Fecskefigyelő adatbázis!

Már nevében sem a régi a 2010-ben indított adatbázisunk, hiszen ez év tavaszától FECSKE- ÉS GYURGYALAGFIGYELŐ adatbázis néven szólítjuk. A fejlesztések érintették a külsőt és a belsőt is. Átláthatóbb menü, letisztult dizájn, megújított térképek és gyorsabb működés jellemzi a megújult adatbázist.

Új technológiával a vészesen fogyatkozó fecskék nyomában

Címkék:

Tudományos állományfelmérések nélkül is látható, hogy a hazai fecskeállomány drasztikus mértékben csökkent az elmúlt évtizedben. A 2010-es évet ezért is nyilvánította az MME a fecskék évévé, s folyamatosan próbálta feltárni a csökkenés okait, amelyben jelentős szerepet játszhatnak a vonulási útjukon és telelőterületeiken ható tényezők is. Sajnos azonban még nem áll rendelkezésre elegendő információ a probléma feltárásához.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »