összefogás

A MAP május-júniusi kihívásának teljesítői és egy rövid július végi összegzés

Elég régóta nem írtam blogbejegyzést a MAP-ról, pedig elég sok minden történt az elmúlt hetekben*. Talán pont emiatt nem volt időm írni? Egyrészt a Monitoring Központban ilyenkor egyébként is sok a munka, másrészt az idén a MAP is rátett erre egy lapáttal. Munka előtt vagy munka után pedig én is kint voltam terepen, jártam a négyzeteket, s gyűjtöttem az újabb és újabb fajlistákat. ;-)

Régóta adós vagyok a MAP május-júniusi kihívásának eredményeivel is, amit most törlesztek, s egyúttal egy összefoglaló táblázatot is beszúrok, az eddig MAP adatokat közlő megfigyelők munkájáról.

*Hamarosan írok majd néhány cikket az elmúlt hetek fejlesztéseiről és történéseiről, a jövőbeli terveinkről és praktikus információkról. Azoknak is szólnak majd ezek, akik eddig még nem kapcsolódtak be a MAP munkáiba, de már erősen gondolkodnak rajta. ;-)

Elkészült a XII. Országos Sasleltár

Az MME a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban tizenkettedik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását.

Az egy időben történő megfigyelések miatt „sasszinkronnak” nevezett számláláson rekordszámú, 394 felmérő vett részt országszerte, amely minden eddiginél teljesebb felmérést eredményezett.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »