Beszámoló és eredményhirdetés / Őszi MAP Futam (2017)

Három hónap után befejeződött az Őszi MAP Futam, az összesítések elkészültek és ezúton eredményt hirdetünk, valamint röviden összegezzük, hogy ez az akció hozzájárult-e a célhoz (ősszel is legyenek nagyobb számban jó minőségű adataink).


2017. őszének (szeptember - november) adatai a MAP Áttekintő térképén (2017.12.01.)

 

Figyelem! Az alábbiakban említett összegző adatok 2017. december 1-én készültek, ezért a mai napon már nem feltétlenül aktuálisak, hiszen a későbbi adatfeltöltések már nem kerültek bele. 

Résztvevők és nyertesek

A három őszi hónapból mintegy 250 megfigyelőtől vannak adataink a MAP adatbázisban. Mindannyiuknak köszönjük a fáradozást!

Ha megnézzük a Ranglistát, akkor össze lehet hasonlítani a tavalyi és az idei őszi hónapok aktivitását, s ez azt mutatja, hogy az idén másfélszer annyian végeztünk ősszel is MAP megfigyeléseket.

Hogy ez köszönhető-e az augusztusi felhívásnak, azt nem tudhatjuk biztosan, de vélhetően volt benne szerepe.

A megfigyelők számának alakulása 2016 és 2017 őszén
hónapok 2016 2017
szeptember 87 149
október 94 139
november 99 148   

Bár sokan gyűjtöttek adatokat az előző három hónapban, de a kiírásban részletezett összes feltételnek végül csak 19 megfigyelő adatai feleltek meg. Közülük került ki a 9 nyertes, a sorsolás szabályainak megfelelően.

A sorsolásban résztvevők listája, a nyertesek és a sorsolás adatai a lenti táblázatban láthatóak.

Köszönjük az őszi erőfeszítéseiket, a nyerteseknek pedig ezúton is gratulálunk!

A nyertesek, a sorsolásban résztvevők és a sorsolás adatai

 

Mivel az ajándékok nagy részét a nyertesek választásának megfelelően fogjuk legyártatni, ezért azt kérjük, hogy legkésőbb december 10-ig jelezzék miket szeretnének az ajándékcsomagba!

A választható ajándékokról lent olvashatóak részletek. >>
 

Hozzájárult-e a célhoz?

Az auguszus végi felhívásban részletesen írtam arról, hogy miért szükséges ősszel és télen is sok jó minőségű teljes fajlista, ezért ezt részletesen nem ismétlem meg. Az egyik ok, hogy csatlakoztunk az EuroBirdPortal projekthez, s ahhoz szükség van ezekre az adatokra.

Az egyik konkrét cél az volt, hogy az augusztusi mélypont után a heti 50-ről feltornázzuk a teljes fajlistákkal érintett négyzetek számát heti 150-re.

Ez sikerült, amit az alábbi animáció is bemutat. Sőt, még a tavalyi év azonos időszakával is összehasonlítja az érintett négyzetek számát.


Az I. Big MAP Weekend (2017. október 28-29.) is az Őszi MAP Futam
idején történt, így annak résztvevői is hozzájárultak a sikerhez.
A nyertes csapat egyik tagját (Hegedűs Sándor) ikrei (Bálint, Dóra, Péter) 

gyakran elkísérik MAP-ozni, így a csapat a nyeremény pólókat nekik
készíttette. 
A MAP felmérők következő generációja tehát
már készül a nagy feladatra. :-) 

 

Választható ajándékok

  • A nyeremények ezúttal ajándékcsomagok, azaz nem egy-egy ajándéktárgy a nyeremény, hanem háromból állítható össze egy csomag.
  • Az alábbi 5 közül 3 választható az ajándékcsomag részeként:
    • pólók (többféle MAP mintával (klasszikus MAP logóval vagy szövegfelhős, baglyos változatban) vagy MMM logóval; fehér színben választhatóak, kérésre női szabásúakat is készíttetünk);
    • baseball sapkák (MME és MAP vagy MMM logóval hímezve, többféle színben);
    • 10 literes Quechua Arpenaz 10 hátizsákok (MAP, MMM és MME logóval díszítve, többféle színben), ebből nincs már készleten, így sokat kell rá várni!;
    • porcelán bögre (MME és MAP vagy MMM logóval);
    • kulacs (MME és MAP vagy MMM logózott 0,6 literes alumínium kulacs, nem kell félni tőle, ezeknek belső bevonata íz-és szagmentes, a benne tárolt folyadék nem érintkezik az alumíniummal).
  • Ha nem az ajándékcsomagot választod, akkor a Madárhatározó (2018) nemrég megjelent új verziója marad lehetőségként, ami ez év őszén került a boltokba (Killian Mullarney, Lars Svensson és Dan Zetterström méltán ismert könyve, Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. A magyar piacon már 15 éve folyamatosan jelen lévő könyv új, javított kiadásában - a legfrissebb kutatási és rendszerezési eredményekkel összhangban - újabb tudományos nevek módosultak. Emellett a magyarországi madárfajok gyakorisági kódjainak frissítésére is sor került.).
  • A választék megtekinthető a lenti GIF animáción!

Promotions Of The Day End Ultraboost X Shoes Black Personalized UHTE2931

© MME-BirdLife Hungary »