Elkészültek az EBBA2 projekt első tesztadatainak térképei

Címkék:

Január közepén írtam róla, hogy elküldtük első adatainkat az új Európai Madáratlasz (EBBA2) projekt koordinátorainak. Öt madárfajról vártak, az egyes országok területét lefedő 50*50 km-es UTM négyzetekre vonatkozó adatokat (költőállományok fészkelési valószínűségére és nagyságára vonatkozó becslések), abban a formátumban, ahogy 2017-ben, a terepi felmérések végén is elvárják majd. Azóta a teszt-adatgyűjtés befejeződött, s a projekt európai koordinátor csapata elkészítette a tesztadatok alapján az öt faj európai térképeit, amelyeket egy rövid összegzés mellett hamarosan közzétesznek az EBCC honlapján.

Még a megjelenés előtt kvízjátékra invitálnak az EBBA2 Facebook oldalán, ahol a következő napokban egy-egy térképet mutatnak be, s meg lehet tippelni, hogy az öt faj közül melyiké az éppen közzétett térkép.  

 

Az első térkép az öt közül az egyik faj fészkelő állományának előfordulását mutatja be a jelenleg rendelkezésre álló, az egyes országok koordinátorai által megküldött adatok alapján.

A nemzeti koordinátorok nem vehetnek részt a játékban, úgyhogy ebből kimaradok, de nektek jó játékot kívánok! Nem túl nehéz a feladat. ;-)

 

 

Hozzászólások

Íme az EBBA2 projekt 3. kvíz térképe. http://ow.ly/JI6Gy Ez sem nehéz, ahogy az első kettő sem volt az. ;-)

© MME-BirdLife Hungary »