Jelentés a fecskék helyzetéről (2010)

Címkék:

Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is csökkenő trendet mutat a fecskék hazai fészkelő állománya, ami a kedvezőtlen május-júniusi időjárás miatt sajnos előre látható volt.

A füsti fecskék éves állománycsökkenése 8,1 százalék, a 1999-es bázis évhez viszonyítva pedig 56,4 százalék, de a legveszélyeztetettebbnek tűnő molnárfecskék éves csökkenése ennél is magasabb, 9,4%. Legritkább fecskefajunk, a partifecske esetében 6,1 százalékos éves csökkenést mért az MME, 1999-hez viszonyítva pedig 33,1 százalékára esett az állománynagyság.

A fecskék hosszútávon vonuló madárfajok, vagyis a telet a Szaharától délre töltik. A csökkenés hátterében e sajátos életmódból adódó nagyobb fenyegetettség áll, amelyet a klímaváltozás és az élőhelyek átalakítása csak felerősít. Bár az idén az első fecskék időben érkeztek, az állomány zöme 1-2 hetes csúszással kezdte meg a költési időszakot. A 2007. és 2008. szeptember közepén hazánkban tapasztalt rendkívül hideg időjárás okozta pusztulások – a molnárfecske és a füsti fecske esetében – jelentős szerepet játszhatnak abban, hogy e két fecskefajnál az elmúlt 3 évben nagyon alacsony volt az állománynagyság. A partifecske esetében a 2010. május-júniusi, valamint a július végi tiszai árvíz váltott ki hasonló hatást.

Az MME 2010-ben, a fecskék védelmének évében útjára indított egy lakossági adatbázist, amelybe bárki tölthet fel adatokat, aki figyelemmel kíséri a fecskék életét az érkezéstől a távozásukig. A Fecskefigyelő Online Adatbázist az egyesület hosszú távon szeretné működtetni, ugyanis a hatékony védelemhez elengedhetetlen a költőállományok helyzetének minél pontosabb ismerete. Az egyesület internetes fehér gólya online adatbázisa az elmúlt években bebizonyította, hogy a lakosság hatékonyan tud részt venni a megfelelően előkészített felmérésekben (mintegy 100.000 feltöltött adat és fotó, több száz adatközlő).

Kérjük, ha ismer fecskefészkeket, látogassa meg Ön is az Európában egyedülálló lakossági fecske oldalt és töltse fel a fecskék védelmét segítő adatait! Innen is elérhető az a füsti fecske fészekkamera, melynek segítségével élőben figyelheti a madarak költését és fiókanevelését.

Fecskefajok fészkelő-állományának helyzete Magyarországon a madármonitorozó vizsgálatok eredményei alapján, az 1999-2010. közötti időszakban >>
Szép, T. és Nagy, K. (2011. május)
(PDF formátum, 700 kB)

NIKE AIR MAX TAILWIND 8 805942-402 Womens Running Shoes Purple Outlet Factory Shop

© MME-BirdLife Hungary »