Két rendezvény, két előadás - Szakmai találkozó Debrecenben és Kutatók Éjszakája Nyíregyházán

Az ősz első hónapjában két olyan rendezvényen is részt vettünk kollégáimmal, amelyek kicsit eltérnek a megszokottaktól. Szeptember 19-20. között a Debreceni Egyetemen rendeztek munkaértekezletet, Biológiai adatbázisok és adattárolás címmel, 26-án pedig a Nyíregyházi Főiskolán szerveztünk programot a Kutatók Éjszakájának keretében. Dr. Szép Tiborral mindkét esetben előadást is tartottunk.

Biológiai adatbázisok és adattárolás (Debreceni Egyetem, 2014. szeptember 19-20.)

Debrecenbe olyan kutatókat és természetvédelmi szakembereket hívtak meg, akik olyan biológiai adatbázisok fejlesztésével és működtetésével foglalkoznak, amelyeket valamilyen szempontból jelentősnek gondolnak vagy újszerű megoldásokat alkalmaznak. Az állami természetvédelem intézményei, egyetemek, kutatóintézetek és civil szervezetek munkatársai mutatták be adatbázisaikat, újszerű megoldásaikat, de megismerhettük és megvitattuk az adatbázisok hozzáférhetőségével, megosztásával kapcsolatos álláspontokat is.

A munkaértekezlet programjának témái az alábbaikban foglalható össze:

  • Adatbázis használat PostgreSQL, PostGIS, SQLite környezetben,
  • Adatbázisok adatainak feldolgozása, adatbányászat,
  • Hazai természetvédelmi témájú adatbázisok: koncepciók, felépítés, tervek és eredmények,
  • Adattárolási megoldások,
  • Publikus adatmegosztás.

A rendezvény honlapja és részletes programja >>

Előadásunk letölthető PDF formátumba konvertálva (5,8 MB):

Szép Tibor, Nagy Károly, Kecskés Zsolt - MME adatbázisok - Debrecen, 2014. szeptember 20. >>

A résztvevők nagy érdeklődéssel figyelték előadásunkat, melynek első részében Tibor bemutatta, hogy a 70'-es évek madártani felméréseitől hogyan jutottunk el a mai madármonitoring programjainkig, s azok mennyire fontos eszközei többek között a természetvédelem jelentős kérdéseinek megválaszolásához. Az előadás második részében röviden bemutattam tucatnyi online elérhető adatbázisunk újszerű megoldásait, eddigi eredményeinket és jövőbeli terveinket.

 

Kutatók Éjszakája (Nyíregyházi Főiskola, 2014. szeptember 26.) 

Szeptember utolsó péntekén 2014-ben is megrendezésre került a Kutatók Éjszakája, idén már kilencedik alkalommal. 

"Az esemény deklarált célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, és vonzóvá tegye a kutatói életpályát. A Kutatók éjszakája továbbra is az ország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseménye.
Ezen az éjszakán a felsőoktatási intézmények és kutató intézetek nyitják ki kapuikat, hogy közelebb hozzák az érdeklődőkhöz az egyes tudományterületek érdekességeit, aktualitásait.
Minőségi ismeretterjesztés és szórakozás egyszerre, ezt jelenti tehát a Kutatók éjszakája, mely évről évre egyre több látogatót vonz, ingyenes programokkal, érdekes látnivalókkal és máskor nem látogatható különleges helyszínekkel."

"Rekordszámú, összesen 2344 program között válogathattak a Kutatók Éjszakája látogatói - ez a tavalyihoz képest 160-nal több programot jelent országszerte. Az előző évhez hasonlóan idén is körülbelül hetvenezren voltak kíváncsiak a programokra, előzetesen pedig több, mint 30,000 fő regisztrált. A legnépszerűbb tudományterületek idén a biológia, fizika, kémia, informatika és robotika voltak."

A Nyíregyházi Főiskolán, ahol egyébként az MME Monitoring Központja működik, az érdeklődők mintegy 30 különböző programon ismerkedhettek a tudomány és a kutatók munkájával. Természetesen ilyenkor minden tudományterület képviselői főként a laikusok számára is érdekesnek tartott témákat mutatnak be.

Ennek megfelelően az idén a madárvonulás kutatásának izgalmasabb momentumaiba engedtünk betekintést (Prof. Dr. Szép Tibor: Vonuló madarak kutatása, módszerek/eszközök a megfigyeléstől a madárgyűrűzésen át a műholdas nyomkövetésig).

A madárvonulással kapcsolatos ókori görög elképzelésektől, a madárgyűrűzés kezdeti és mai módszerein keresztül, egészen a legmodernebb eszközökig (műholdas jeladók, geolokátorok, radarral történő madárvonulás megfigyelés stb.) sok mindennel megismerkedhettek a jelenlévők. A függönyháló kifeszítése különösen tetszett a közönségnek. Nem csoda, hiszen nem túl gyakori, hogy egy tanteremben ilyet lássanak. :-)

Persze ezúttal madarat nem fogtunk. De majd legközelebb. :-)

A rádiótelemetria eszközeit is bemutattuk. Természetesen az előadás végén minden eszközt közelebbről is megvizsgálhattak az érdeklődők.

Jómagam a műholdas jeladóval megjelölt madarainkról és a satellitetracking.eu adatbázisunkról tartottam rövid bemutatót.

 

Előadásom letölthető PDF formátumba konvertálva (4,5 MB):

Nagy Károly (MME) - Madarak jeladókkal - Nyíregyházi Főiskola, 2014. szeptember 26. >>

 

jordans for sale red

© MME-BirdLife Hungary »