Gólyafészek adatbázis - Kikelt vagy kirepült? Nem mindegy!

A gólyák vonulásával nem állt meg az élet az irodában! Igaz, hogy kedvelt madaraink - néhány renitens egyed kivételével - melegebb vidékre vonultak telelni, ahol remélhetőleg kellő mennyiségű táplálékhoz jutnak és nagy számban térnek majd haza tavasszal.

A Gólyafészek adatbázis felhasználóinak nyilván feltűnt, hogy az a statisztikák tekintetében komoly változások történtek az elmúlt hónapokban!

Mivel 2014 a nemzetközi gólyafelmérés éve volt, igyekeztünk minél inkább ráerősíteni az feltöltött adatok ellenőrzésére, pontosítására, valamint arra, hogy a lehető legtöbb helyről kapjunk információkat, mind a fészekadatok, mind pedig a költési eredmények tekintetében.

Az ábrán jól látható, hogy 2014.08.04-ig sok helyről nem érkeztek még meg a költési eredmények adatai, de mostanra már csaknem az összes 2014. évi adat feltöltésre került.

 

Tavasszal minden MME Helyi Csoport megkapta az online adatbázisból kiexportált meglévő fészekadatokat. Kértük tőlük az alapadatok ellenőrzését, pontosítását, illetve a 2014. évi költési eredmények feltöltését. Természetesen más szervezetek, így a Nemzeti Park Igazgatóságok, természetvédelmi NGO-k és egyéni felmérők is segítségünkre voltak.

A beérkezett adatok alapján, illetve az internet nyújtotta lehetőségeket kihasználva több megyében sikerült komoly előrelépést elérnünk a fészekadatok rendbetételének tekintetében és a fészekhelyek GPS koordinátáinak megadásában!

Majd másfél év leforgása alatt komoly előrelépést értünk el a koordinátákkal rendelkező fészekhelyek számában.

 

A legtöbb településen sikerült rendezni az esetlegesen duplán szereplő fészkek helyzetét! Ebben nagy segítségünkre voltak a Google Térkép és Utcakép alkalmazásai, melyekről korábban már írtunk. Mivel azonban a technika nyújtotta lehetőségek is végesek, több helyütt tagtársaink és önkénteseink kisebb csoportja hozta rendbe a dolgokat. Így például Hajdú-Bihar megyében, ahol a Google Utcaképe sajnos több - gólyák által sűrűn lakott – településen hiányos, egy tagtársunk, Dr. Antal László segített az adatok ellenőrzésében és felmérők toborzásában.

A korábban hiányos alapadatokkal rendelkező fészkek jelentős részénél sikerült a hiányok megszüntetése, az esetleges duplikációkat töröltük, illetve számos fészekhelyről tudtunk képeket feltölteni.

Az adatbázis egyik adminisztrátorként az idén is számtalan adatközlési hibára lettem figyelmes!

- Helytelen fészekadat közlése - Gyakori még ma is, hogy az adatbázisba már korábban feltöltött fészket újra regisztrálnak (talán figyelmetlenségből?). Ezt, mivel rendszeresen ellenőrizzük az adatbázist, ki tudjuk szűrni, de ez egy-egy fészekazonosító elvesztésével jár. Amennyiben bárki ehhez hasonlót tapasztalna, éljen a "törlési kérelem" lehetőségével!

További probléma az is, hogy az aktuális évre vonatkozó, a fészek állapotával, illetve a benne költő párral kapcsolatban, az alapadatok megjegyzés mezőjében nyilatkoznak felmérőink. Ezek nem oda való megjegyzések, sok esetben napi megfigyelési adatok, kérjük ott feltüntetni őket!

Fészek-duplikáció törlése az adatbázisból

Rossz helyre feltöltött megfigyelési adat

 

- Fészkek megszűnése, törlése - Sokan törlést kérnek, ha egy korábbi fészekhelyről eltűnik - tehát valamilyen okból megsemmisül - a fészek. Ha ezeket jóváhagynánk, rengeteg, adott esetben akár több mint 10 éves adatsorral rendelkező fészek információi vesznének el! Ilyen esetben az alapadatok módosításánál jelöljük, hogy az adott helyen már nincs fészek (erre külön mező áll rendelkezésre!), és jelezzük, ha tudjuk, hogy miért szűnt az meg!

A fenti ábra egy leégett fészek történetét mutatja be, az alapadatokon keresztül. A fészek megszűnt, de továbbra is szerepel az adatbázisban, egyrészt, hogy meglegyenek a korábbi kapcsolódó adatai (költési eredmények, megfigyelési adatok, fotók), másrészt pedig, mert új tartó került kihelyezésre, amelyen akár még fészek is épülhet.

 

- Kikelt és kirepült fiatalok számának megadása - Sokan költési eredményként csak kikelt fiókákról nyilatkoznak! Ezt a legtöbb esetben nem túl szerencsés, hiszen erről a számról biztosan csak akkor nyilatkozhatunk, ha rálátunk a fészekre és biztosan tudjuk, hogy korábban nem pusztult el benne kikelt fióka. Nagyobb gond, hogy sokan a kikelt fiókák számát adják meg a június végi, július elejei felméréseik során és nem tüntetik fel kirepült fiókák számát. A július első heteiben fészken álló fiókákat nyugodtan tekinthetjük kirepülőnek, hiszen ilyenkor már a felcseperedett fiatalok kisebb eséllyel pusztulnak el a kirepülésükig. A „kirepülő fiókák száma” mezőben tehát nem azt kell megadni, hogy hány fiókát látott a megfigyelő valóban kirepülni (a saját szemeivel), hanem azt, hogy feltehetően hány fióka fog kirepülni. Azért végezzük a kirepülések előtt a felméréseket, hogy minden fiókát megszámolhassunk. A kirepülések után ugyanis gyakran kevesebb vagy éppen több fióka állhat a fészkekben, mint amennyi ott nevelkedett!

Ami még nagyobb gond, hogy abban az esetben, ha valaki a kirepülő fiókák számát nem adja meg, akkor az adott fészek éves adatát nem vehetjük számításba az átlagos fiókaszámokra vonatkozó statisztikákban!

A fenti képen 2011.07.12-én közölt költési eredménynél az egy szem fiókát már nyugodtan tekinthetjük kirepülőnek!

 

- Képek feltöltése az adott fészekről - Az adatbázisban elsődleges célunk, hogy a lehető legtöbb információt nyújtsa egy adott fészekről. Természetesen ehhez hozzájárulnak aktuális eseményekről készült közeli képek is, de mindenképpen preferáljuk, ha az adott fészekről az azonosíthatóság kedvéért nagylátószögű kép is feltöltésre kerül!

Fontos, hogy az utolsóként feltöltött kép, lehetőség szerint nagylátószögű legyen, ami elősegíti a fészek azonosítását!

 

A jövőben, amennyiben idő lesz erre, szeretnénk megújítani az adatbázist, melyben a feltöltött adatok, csak jóváhagyás után jelenhetnek meg! Ezzel a fenti hibák legtöbbje eredményesen orvosolható, illetve gyors visszacsatolást biztosíthat a felmérő felé, hogy hol vétett hibát az adatközlés folyamán! Ezzel mindannyiunk dolga leegyszerűsödne, sokkal könnyebben és eredményesebben jutnánk hozzá a releváns információkhoz, mint eddig.

Ezúton is köszönjük a sok száz felmérő és adatfeltöltő munkáját!

Egy kis érdekesség a végére! Egyre inkább úgy tűnik, hogy divatba jönnek a műgólyás műfészkek! :-)

 

Nike Zoom Live 2017

© MME-BirdLife Hungary »