Nógrádi fészkekbe került a négy nagyhalászi gólyafióka

Ezt a mai bejegyzést különös örömmel és büszkeséggel írom. Örülök, hogy mind a négy Halász fióka fészkekben nevelkedik újra, s büszke vagyok a csapatom minden tagjára, akikkel ezt elértük! 

Mielőtt elutaztam rövid pihenőre Észak-Afrikába, valahol ott tartott a történetünk, hogy a Négyek az Állatparkból elindultak Hortobágyra, a Górés-tanyára. Előtte már elkezdődött a névadó szavazás, s időközben már neveket is kaptak.

Mielőtt elutaztam volna, megbeszéltem Papp Ferenc kollégámmal, lenne még egy lehetőség, hogy a nagyhalászi mentett gólyafiókák egy része mégis fészekben nevelkedjen. Tudjuk, hogy számukra ez a legjobb, de nehezen kivitelezhető megoldás. (A repatriáló állomásról elindulni is jobb, mint hosszú ideig fogságban élni, de azért mégsem e legjobb.)

Mivel Nógrád megyében jóval korábban kezdődött a gólyagyűrűzés, amikor úgyis rendelkezésre áll a darus-kocsi, ezért azt találtuk ki, hogy amennyiben lehetséges, akkor június 10-11. között egy vagy több fiókát Fecóék felhelyeznek olyan fészkekbe, melyek alkalmasak lehetnek a Halász fiókák adoptálására. Tehát olyan fészkek kellettek, ahol hasonló korú 1, 2 vagy 3 fiókát nevelnek szüleik (4-es fészekaljba ötödikként már nem érdemes még egyet berakni). Ezen kívül fontos volt még, hogy az adott fészket az adoptálás után meg tudják figyelni rendszeresen, s ha szükséges, akkor be tudjanak avatkozni. Ez utóbbi azért is volt megvalósítható, mert a következő napokban folytatódott az MME Nógrád megyei helyi csoportjának Gólya Road Show rendezvénye (nyilvános gólyagyűrűzések), s minden nap volt elérhető darus-kocsi.

Jómagam már annak is örültem volna, ha egy-két fiókát sikerül Fecóéknak fészekbe helyezni, de ők a feladatot maximálisan teljesítették, s mind a négyet adoptálták Nógrád megye négy gólyafészkébe. :-)

Így Vitéz (HJ64), Borostyán (HJ65), Kökény (HJ66) és Picur (HJ67) már új fészektestvéreikkel éli mindennapjait, úgy ahogy több ezer gólyafióka országszerte. Így valóban úgy nőhetnek fel, tehetik majd meg az első repülésüket, ahogy azt tették volna Nagyhalászban.

Vitéz már a fészekbe kerüléskor is vitézkedett ::: 2014.06.11. ::: Fotó: Drexler Szilárd

 
 
Hová kerültek a fiókák?
 
Gondolom, sokakat érdekel, hogy hová kerültek a Négyek. Ezúttal a kisebbel kezdve haladok a legnagyobbig. :-)
Ezúton is köszönöm az MME Nógrád megyei Helyi Csoport tagjainak közreműködését ebben a nagyszerű munkában! Név szerint, akikről tudom, hogy részt vettek benne: Csernák Szabolcs, Drexler Szilárd, Frenyó Gábor és munkatársam Papp Ferenc. De a többieknek is, akiket közreműködtek és nem ismerek személyesen. Hálás köszönet! ;-)
 
Kökény a fészekbe kerüléskor ::: 2014.06.11. ::: Fotó: Drexler Szilárd
 
Picur és fészektestvérei egy héttel az adoptálás után
Picur (Nagyhalászból mentett gólyafióka) többet áll már, mint új fészektestvérei. A felvétel elején is ő áll a fészekben. A videón látható, ahogy megérkezik az egyik szülő, s megitatja a fiókákat. Picur és egy másik fióka premier plánban ürít is egyet, ahogy azt a jól nevelt gólyafiókák teszik, a fészekből kifelé. :-)

 

További részletek, videók és fotók a Nagyhalászi Gólyanaplóban >>

 

Nike Air VaporMax 2019

© MME-BirdLife Hungary »