Vonuló Vízimadár Monitoring program (VVM)

Célok, alapvető módszerek

A program elsődleges célja, hogy naprakész adatokat nyerjünk a Magyarország területén gyülekező, átvonuló, illetve telelő vízimadár populációk nagyságáról és elterjedéséről, továbbá hosszú távon trendeket határozhassunk meg a felmérésbe vont vízimadár fajokról. A fenti célokat egy szervezett felmérő hálózattal, illetve további együttműködő társadalmi szervezetekkel tudjuk megvalósítani.

A fent vázolt általános célokat a következő alapvető módszerekkel kívánjuk elérni:

  • Minimálisan havi egy alkalommal (a hónap közepéhez eső hétvége szombatján) végzett számlálásokkal.
  • Minimálisan meghatározott számú vizes élőhely lefedésével.
  • Minimálisan meghatározott számú faj mindenkori jelenlevő állományának meghatározásával.
  • A lehető legtöbb önkéntes felmérő bevonásával.

A fenti módszereket később részleteiben is tárgyaljuk. Jelen ismertető célja, hogy olyan felmérési módszertani segítséget nyújtson az önkéntes felmérő hálózat számára, mellyel hosszú távon statisztikailag értelmezhető, folyamatos adatsorokat tudunk nyerni.

 

Mikor mérjünk fel?

A VVM alapvetően a tavaszi/őszi vonulási, valamint a telelési időszakot fedi le, de természetesen bárki számára lehetőség van az egész éves számlálásokra is. Számos nyugati országban a szeptember-március közötti időszakban havonta minimálisan egyszer, előre kijelölt napokon, egy időben folyik számlálás. Ezzel biztosítható az, hogy a gyakran rövid idő alatt is nagy távolságokat repülő fajok nem kerülnek más-más időpontban, más-más helyen ismét számlálásra. Az egyidejűség éppen ezért fontos. Szakmai körökben megoszlik a vélemény, hogy mikor kezdjük a számlálásokat, mikor kezdődjön egy felmérési idény. Egyes programok a naptári év szerint kezdik a felméréseket (tehát januárban), azonban a legtöbb esetben ma már a madarak biológiai ciklusát veszik figyelembe, ahhoz alkalmazkodnak. Ebben az esetben már júliusban, a fészkelés utáni gyülekezés környékén megkezdődik a számlálás. Áprilistól azonban a költési időszak alatti számlálás módszertani problémákat vet fel, melynek eredményeként sok esetben ezt az időszakot kihagyják a felmérésből. Ekkor inkább a fészkelők állományfelmérése kerül előtérbe. 
A fentiek alapján a VVM-ben júliustól áprilisig számlálunk, minimálisan havi egy alkalommal, de a kiemelt hónapokban (szeptember, november, január, március) többször (kéthetes rendszerességgel) is. A felmérési napokat előre kijelöltük, mely biztosítja az egyidejűséget. Ez mindig a hónap közepéhez eső hétvégére (szombatra) esik, de akadályoztatás esetén lehetőség vagy ±1 nappal (péntek, vasárnap) eltolni a felmérés időpontját.

Fontos kérdés továbbá az, hogy az adott számlálási napokon vajon melyik napszak a legalkalmasabb a felmérésre. Általánosságban nem lehet egyértelműen meghatározni és javasolni felmérési időszakot, csupán azt javasoljuk, hogy lehetőleg a reggeli, délelőtti órákban végezzük el a számlálásokat. Van azonban néhány olyan faj, melynél speciálisan a terület adottságaihoz igazodva kell a számlálásokat kivitelezni. Ilyenek közé tartoznak a hortobágyi daru-éjszakázó helyek, a fertő tavi vagy a tatai vadlúd éjszakázó területek. A felmérési módszerek fejezetnél bővebben kitérünk erre a kérdésre.

 

Hol mérjünk fel?

A VVM minimális célja, hogy valamennyi vizes élőhelyekkel rendelkező Fontos Madárélőhelyen (IBA) vagy Különleges Madárvédelmi Területen (SPA), illetve egyéb általunk fontosnak ítélt vízimadár élőhelyen történjen számlálás. Ez az ún. csökkentett területlista hozzávetőleg 50 hazai vizes élőhelyet tartalmaz. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy ez a minimális cél. Hosszú távon az a cél, hogy annyi területre kiterjesszük a programunkat, amennyire csak lehet, a minél átfogóbb kép kialakításának reményében.

Nagyon fontos a felmérési idény megkezdése előtt véglegesíteni, és az ugyanazon a területen potenciálisan felmérést végzőkkel egyeztetni, a felmérendő terület határait. Ne írjunk a jelentőlapra olyan adatot, melyet nem az előre kijelölt terület határain kívül láttunk (pl. határos belvizes foltok stb.).

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy nagyon sok IBA és SPA terület egyben védett terület is. Ezeken a területeken belépési engedélyt kell beszerezni ahhoz, hogy számlálásokat tudjunk végezni.

 

Melyik fajt mérjük fel?

A felmérés szempontjából leginkább a hazánkon rendszeresen átvonuló, vagy hosszabb ideig itt tartózkodó vízimadár fajok az érdekesek. Azonban ki ne jegyezne fel egy-egy ritkább fajt (pl. csigaforgatót, apácaludat, vagy sarki partfutót stb.) a felmérés során. Fontos, hogy a területen található valamennyi általunk javasolt faj felmérésre kerüljön, azaz tömeges és rendszeresen előforduló madárfaj ne (pl. tőkés réce, vetési lúd, bíbic stb.) maradjon ki a számlálásból. A jelentőlapon külön jeleztük azon fajokat, melyek állománynagyságát mindig meg kell határozni.

 

Felmérési módszerek

Ez talán a legsarkalatosabb pontja szinte valamennyi madárállomány felmérő programnak. Több nyugati országban erre a témakörre részletes útmutatókat jelentettek meg:

  • Bibby, C. J., Burges, N. D. & Hill, D. A. (1992): Bird Census Techniques, Academic Press, London.
  • van Roomen M. W. J. & Hustings F. (1997): Manual Waterbird Projects SOVON. SOVON Vogelonderzoek Nederland, Beek-Ubbergen
  • Gilbert, G., Gibbons D. W. & Evans, J. (1998): Bird Monitoring Methods: a manual of techniques for key UK species, RSPB

Ezek az alapművek részleteiben tárgyalják a legkülönfélébb felmérési módszereket nem csupán a vonuló fajokra, hanem a fészkelőkre egyaránt. Útmutatónknak ebben a részében fajokra, fajcsoportokra bontva mutatjuk be az egyes – lehetőleg a legoptimálisabb – felmérési módszereket. Ezek egyrészt hozzájárulnak ahhoz, hogy a lehető legkisebb hibaszázalékkal dolgozzunk a terepen, másrészt ahhoz, hogy a madarak lehető legkisebb zavarásával történjen meg a számlálás. 
Vízimadarak állományfelmérése történhet abszolút vagy relatív módszerekkel. Tekintettel arra, hogy a VVM esetében az abszolút állományfelmérés módszerét alkalmazzuk, ezért csak ezt tárgyaljuk. Ez tehát azt jelenti, hogy egy bizonyos területen valamennyi vízimadár faj valamennyi egyedét megszámoljuk. Speciális projektekben egy (vagy néhány) faj teljes állományát mérik fel.

Leggyakrabban az ún. integrált terület felmérést valósítjuk meg munkánk során. Ez azt jelenti, hogy az adott területnek nem csak egy részét, hanem minden egységét együttesen mérjük fel. Ez Magyarországon leginkább a halastavak esetében alkalmazandó módszer, ahol nem csupán egy-egy medencét vonunk be a felmérésbe, hanem a teljes tórendszert, beleértve az összes tóegységet. Ebben az esetben olyan felmérési útvonalat kell meghatározni, mellyel a rendszer teljes egészében belátható, az ott lévő madarak mennyisége könnyen számolható. Korábbi tapasztalataink alapján az évközi felmérő munkánk értékelhetőségét nagymértékben befolyásolja, ha a felméréseink nem a teljes területre, hanem annak csak egy részére vonatkozik, máskor viszont megint a teljes területen számolunk. Ez nem teszi lehetővé a területeken levő madarak mennyiségének összehasonlítását a következő években.

Nagyon fontos a felmérésbe vont terület határainak pontos meghatározása, hiszen pl. adódhatnak olyan alkalmak, amikor a területünk melletti, pl. belvizes folton nagyobb mennyiségű madarat (dankasirály, bíbic) látunk, s azt is megszámoljuk, hozzáadva a területünkön számolt mennyiséghez. Ez mindenképpen hibának számít, s befolyásolja a tényleges felmérési eredményt, illetve az adatok évről-évre történő összehasonlíthatóságát.

Néhány madárfaj számlálása az átlagos nappal elvégzett felméréssel nem valósítható meg. Ilyenek pl. a vadludak vagy a sirályok, melyek napközben a gyakran több 10 km. sugarú körön belül található táplálkozó területeken szóródnak szét. Ezek a madarak az éjszakát együtt töltik, általában távol a táplálkozó területektől. A legcélszerűbb, ha az éjszakázó helyeken számláljuk azokat. Semmiképpen se fordítsunk időt arra, hogy "szinkron napon" a táplálkozó területen próbáljuk megszámolni az éjszakázó állományt kivéve, ha az a projektünk célja. Részletesebb információ az éjszakázó madarak felméréséről az egyes fajok felmérésének ismertetésénél található.

 

Hogyan számoljunk?

A legtöbb vízimadár könnyen felismerhető és számolható, azonban különös figyelemmel kell lennünk akkor, amikor a számlálandó állomány nagy része magas, vagy sűrű vegetációban található. A felmérés jóval egyszerűbb, ha van helyismeretünk – tudjuk, hogy nagyjából melyik faj, a terület mely részén fordul elő leginkább – ha megfelelő technikai eszközzel rendelkezünk (kézi távcső és spektív), illetve, ha – sok madár esetén – csoportban dolgozunk. A felmérés kimenetelét az időjárás és a mindenkori vízszint befolyásolhatja leginkább. A legnagyobb kihívást azonban mégis a nagyobb repülő vízimadár csapatok számlálása jelenti. Ennek viszonylag pontos kivitelezésére sok gyakorlás és terepi tapasztalat szükséges.

Néhány faj mennyiségének meghatározása vizuális úton nem kivitelezhető, rejtett életmódjuk miatt. Ilyen faj pl. a törpegém, a guvat, a vízicsibék, vagy a kis sárszalonka is. Emiatt a VVM felmérések során észlelt egyedszámuk sem tekinthető abszolút egyedszámnak.

Szerencsére ezek kivételek, hiszen a legtöbb faj állománya könnyen felmérhető, bár nem árt néhány dologra külön is figyelmet fordítani (pl. bukórécék számlálása), melyekre később külön is kitérünk.

Optimális látási viszonyok között a madárhatározás nem okozhat nehézséget, de főként a vedlési időszakban akadhatnak bizonytalan helyzetek (böjti réce / csörgő réce, kendermagos réce / tőkés réce összetéveszthetősége stb.). Ezek elkerülése érdekében javasolt mindig egy jó terepi határozó könyvet magunkkal vinni.

Kis számú, vagy magányos madarakat egyesével, míg a nagy madárcsapatokat becsléssel számoljuk. Utóbbinál a csapatot – méretétől függően – kisebb halmazokra (ötös, tízes, százas stb.) bontjuk. Ezt viszonyítjuk a teljes csapat nagyságához, melyből becsülhetjük a teljes mennyiséget. Ez nagy gyakorlatot igényel, de érdemes gyakorolni, hiszen nem mindig van lehetőség a földön, vagy a vízen egyenként megszámolni a madarakat. Jó lehetőséget ad a gyakorlásra, ha terepen a felmérési napon kívül többen összehasonlító számlálásokat végeznek, majd az eredményeket egymáséval összehasonlítják. A tapasztalatok azt mutatják, hogy kisebb csapatok mennyiségét általában felülbecsüljük, míg a nagyobbakét alábecsüljük. Szorosan egymás mellett tömörülő madarak esetén is nehéz a madarak pontos becslése, ha nem kellő magasságból számoljuk azokat. Tapasztalataink szerint az ily módon számolt madarak mennyisége kb. 20%-al marad el a valós értéktől, érdemes tehát ilyenkor a földön számolt értékhez kb. ugyanennyit hozzáadni.

Ragadozóktól, hajóktól stb. felriadó madártömeget újra kell számolni, hiszen gyakran a csapatok egy másik, vagy több tóegységre, folyószakaszra repülhetnek át.

Folyami, hajóról történő számláláskor csak az elhagyott (hajó mögötti) madarakat számoljuk. Mivel a hajó maga is zavaró tényezőnek minősül, ezért gyakran a hajó előtt számolt madarak egy része felrepül, megtévesztve a számlálót. Hajóról a lehető legritkább esetben végezzünk egyedül számlálásokat!

Csak azokat a madarakat jegyezzük fel, melyek használják a területet. A leszállás nélkül átrepülőket ne közöljük a jelentőlapon.

 

Befolyásoló tényezők

A felmérésre rendelkezésre álló idő gyakran nincs összhangban a bejárandó terület nagyságával. Ennek sokszor az a következménye, hogy a terület csak egy részét járjuk be, vagy, ha be is járjuk, akkor az egyes számlálási pontokon már túl kevés idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy pontos és valós adatokat nyerjünk.

Az időjárási körülmények szintén fontos szerepet játszanak a felmérés sikerességében. Ideális időjárási viszonyok (napsütés, pára- és szélmentes idő) csak ritkán fordulnak elő, így többnyire valamilyen akadályozó körülmény közepette kell a lehető legjobb számlálási eredményt elérni. Leggyakrabban a szél és a párás idő okoz gondot, hiszen egyrészt ilyenkor a madarak zöme védett, szélárnyékos területekre "bújik" (pl. nádasba), másrészt a párás időben határozási problémák jelenthetnek gondot.

A technikai eszközök minősége is egyre inkább hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb kiterjedésű területeken is viszonylag pontos számlálási eredményeket érjünk el. Itt kell megemlíteni a diktafon alkalmazásának lehetőségét, hisz gyakran nem lehet egyszerre számolni és jegyzetelni is egyben. Ilyenkor a diktafonra mondott eredményt otthon összegezhetjük.

Hatékonyságát tekintve a csapatmunka is sok előnyt rejt magában, főként akkor, ha nagyobb mennyiségű madarat kell számolni. Ilyenkor vagy egy fő számol, egy pedig jegyzetel, vagy többen egy-egy fajt számolnak, s diktálják az eredményt a jegyzetelőnek.

Hajóról történő felmérés esetén (főként a Dunán) általában nincs lehetőség a szigetek mögötti – sokszor jelentős – vízimadár állományok számlálására. Ezért javasolt egyidejűleg több felmérőt is bevonni a munkába, azokon a szakaszokon, ahol csak gyalogosan közelíthetők meg a "kis ágakban" levő állományok.

Nem utolsó sorban a megfelelő fajismeret hiánya is problémát jelenthet a felmérés során. Ennek kiküszöbölése érdekében javasolt egy olyan határozókönyvet beszerezni, mely melyet magunkkal vihetünk a terepre.

Búvárok, vöcskök, kárókatonák
E csoportba tartozó fajok valamennyi képviselője a vízfelszín alatt keresi táplálékát. Ez a számláláskor – a bukó fajok esetében általánosságban is jellemző – fokozottabb figyelmet igényel, hiszen távcsővel történő pásztázás során több madár is kimaradhat a számlálásból, míg a víz alatt tartózkodnak. A legjobb módszer, ha először szabad szemmel lassan haladva próbáljuk áttekinteni a vízfelszínt, majd, ha felbukkanó madarat észlelünk, akkor meghatározzuk annak faját és mennyiségét. A kárókatonák gyakran nagy számban, kisebb-nagyobb rajokban táplálkoznak tavainkon, ilyenkor szinte egyszerre tűnnek el a víz alatt.

Gémek, kócsagok 
Gyakran nagyobb nádasok öblözetében, védett területeken keresik táplálékukat. Ilyenkor számlálásuk csak akkor lehetséges, ha véletlenül felriadnak. Télen a befagyott tavak jegén, vagy a nádszegélyekben könnyű megszámolni. A bakcsó mennyiségét viszonylag rejtettebb életmódja miatt nehezebb meghatározni. Táplálkozásra gyakran használják a tavak gátjairól behajló ágakat, mely azonban nem mindig látható a gáton közlekedő felmérő számára. A törpegém és a bölömbika tényleges mennyiségét rejtett életmódjuk miatt a költési időszakon kívül nem lehet meghatározni, ezért a VVM felmérések során észlelt egyedszámuk sem tekinthető abszolút egyedszámnak.

Hattyúk
Felmérésük nagyon könnyű, jól látható és könnyen számlálható madarakról van szó. Nem árt fokozottabb figyelmet fordítani a színes nyak és lábgyűrűs példányokra.

Ludak 
Tipikusan olyan fajok, melyek mennyiségét rendszerint csak az éjszakázó helyen lehet jó közelítéssel meghatározni. Tekintettel arra, hogy az ezekre a területekre gyakran már este, sötétben behúzó madarak tényleges számát nem lehet meghatározni, ezért sokkal célravezetőbb, ha a számlálásokat a hajnali/reggeli órákban végezzük el. Mivel a ludak kirepülése javarészt egy időben történik ezért rendszerint nagy csapatokat kell viszonylag rövid idő alatt megszámolni. Semmiképpen nem javasolt az egyedüli számlálás, mert a sokszor több irányba kirepülő csapatok számlálására ekkor már nem nyílik lehetőség.

Gyakran találkozunk több ezres vegyes csapatokkal (vetési lúd / nagy lilik / nyári lúd), melyek faj szerinti számlálása a levegőben sokszor lehetetlen. Ilyenkor a legjobb módszer, ha gyorsan végigszámoljuk a területen tartózkodó vadludak összlétszámát, majd azután az egyes fajok arányait határozzuk meg a domináns fajhoz képest. Nem tradicionális vadlúd gyülekező helyen észlelet – jobbára átrepülő – csapatokat ne jegyezzünk fel a jelentőlapra.

Ásóludak, úszórécék 
Számlálásuk viszonylag könnyű, mivel táplálkozáskor nem buknak, csupán fejüket dugják a víz alá. Néhány faj tojója nagyobb távolságban megfelelő technikai eszköz hiányában, nehezen felismerhető (pl. tőkés réce / kendermagos réce / nyílfarkú réce, vagy böjti réce / csörgő réce). A kisebb csapatokat egyesével számoljuk, míg a nagyobbakat kisebb-nagyobb egységekre (10-es, 50-es, 100-as stb.) bontva. Ügyeljünk arra, hogy a csörgő récék ősszel a lecsapolt tómedrek iszapos tocsogóin keresik táplálékukat, tehát nem csak a nyílt vízen kell keresni a fajt!

Bukórécék, tengeri récék, bukók 
A jelenlevő állományok nagyságának meghatározása a táplálkozási szokásaik miatt fokozottabb körültekintést igényel. Tapasztalatok alapján ezek a fajok 30–70 másodpercet is a víz alatt töltenek, míg a távcsővel történő átpásztázás normál tempóban (egy látómezőnyi kép) is kb. 2-5 másodperc. Ez alatt az idő alatt nem lehet a madarak pontos mennyiségét meghatározni. Dunai számlálási tapasztalatok alapján elmondható, hogy az elsőre megszámolt (vízen úszó) madarak mintegy kétszerese van jelen az adott területen.

A legjobb, ha a távcsővel egy ponton legalább 20-30 másodpercig rajta tartjuk a szemünket, mert az alábukó madarak után a levegőért feljövőket is meg tudjuk számolni így. Erre a legjobb széles látószögű, nem túl nagy nagyítású teleszkóp használata (20-30-as optika).

A vedlő és átszíneződő récék határozási problémákat vetnek fel, melyekre ősszel fokozottabban kell figyelni.

Szárcsa 
Felmérésük általában egyszerű, de ez a faj is gyakran víz alá bukik, bár lényegesen rövidebb ideig tartózkodik ott. Erősen szeles időben szinte mindig "eltűnnek" a területről, ami valójában azt jelenti, hogy behúzódnak a nádasokba, ezért számlálásuk rossz időben nem kivitelezhető. A költési idő közeledtével szintén lehetetlen a valós mennyiséget meghatározni, mivel nagyrészük a sűrű vegetációban tartózkodik.

Partimadarak 
Élőhelyigényük miatt viszonylag könnyen megtalálható fajcsoport ősszel és tavasszal. Rendszerint a halastavak lecsapolt iszapos medreiben, vagy iszapos partokkal övezett szikes tavakon, szennyvízülepítőkön találkozhatunk velük. Számlálásukhoz az esetek többségében nem elegendő a kézitávcső. Néhány faj felmérése a táplálkozó területük jellege miatt (magas vegetáció) igen nehéz, ezek állományát általában alábecsüljük. Ilyenek, pl. a réti- és pajzsoscankó, vagy a sárszalonkák. A határozási problémák e fajok esetében fokozottabban érvényesülnek, ezért ajánlott a felméréseket gyakorlott madarászokkal együtt kezdeni.

Sirályok, szerkők, csérek 
A sirályok állományának felmérése gyakran körülményes, hiszen többségük a vizes élőhelyeket éppúgy pihenésre és éjszakázásra használják, mint a vadludak. Számlálásukat a reggeli kihúzáskor kell elvégezni, hasonló okok miatt, mint az a ludaknál tapasztalható. Általában kisebb csapatokban, több hullámban hagyják el az éjszakázó területüket, ezért könnyebben számolhatók. A nagyobb testű fiatal sirályok esetében határozási kérdések merülnek fel.

A csérek és szerkők sokkal inkább a vizekhez kötődnek és szinte mindig a levegőben vannak. Leginkább költés utáni kóborlókkal, gyülekezőkkel és vonuló csapatokkal találkozunk, melyek számlálása viszonylag egyszerű. Fontos, hogy lehetőleg a területnek egy olyan pontjáról számoljunk, melyről a teljes területet (pl. adott tóegységet) belátjuk.

 

Néhány szó a jelentőlapról

A VVM során általános jelentőlapot használunk, mely minden vizes élőhelyen történt felmérés eredményeinek rögzítésére szolgál. Adataink hosszú távon csak akkor lesznek összehasonlíthatók, ha a mindig azonos egységben vesszük fel azokat.

A VVM-ben résztvevőknek minden felmérési napról jelentőlapot kell kitölteni, függetlenül attól, hogy a területen volt-e madár, vagy sem. A vízimadarak hiánya egy területen éppolyan fontos információ a számunkra, mint ha több ezer madarat számoltunk volna!

A jelentőlapok minden pontját igyekezzünk kitölteni. A kiegészítő adatok (időjárás, terület állapota stb.) az adatfeldolgozáskor nyújtanak fontos információkat, szűrőket.

 

Letöltés

Vonuló Vízimadár Monitoring adatlap (VVM) .doc >>
Elektronikusan is kitölthető verzió (264 kB)

Vonuló Vízimadár Monitoring adatlap (VVM) .pdf >>
Nyomtatáshoz megfelelő verzió (550 kB)

© MME-BirdLife Hungary »