X. Országos Sasszinkron – 2013. január 11-13.

Címkék:

Az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya és Monitoring Központja nemzeti park igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 2013. január 11-13-a között immár 10. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő sasok és más ragadozó madarak éves számlálását. Idén több területen a túzokok számlálását is a ragadozó madarakéval párhuzamosan végzik.

Hazánk területén számos, a sasfajok szempontjából kiemelten fontos telelőhely van. Legnagyobb számban rétisasok telelnek nálunk, mivel az állandó hazai populációhoz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak. Ugyancsak nálunk tölti a telet a parlagi sas kárpát-medencei költő állományából származó fiatal egyedek nagy része. Ritkaságnak számít ugyan, de előfordul a szirti- és a fekete sas is.

Regionális kezdeményezésekben néhol már több mint egy évtizede zajlik egy-egy kiemelten fontos területen a telelő sas állományok felmérése, azonban a helyi felmérések különböző módszerekkel és időpontokban történtek, így a telelő állomány becsléséhez csak korlátozottan lehetett az adatokat felhasználni. Ezért 2004 óta az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya minden évben kezdeményezi a legfontosabb területek egységes módszertannal és egy időben történő, ún. „szinkron” felmérését. A tavalyi felmérésen 241 felmérő mintegy 11.500 négyzetkilométert járt be, lefedve a legjelentősebb telelőhelyeket, így az állomány nagy részét sikerült számba venni. Az országban akkor 530 rétisast, 230 parlagi sast, 7 szirti sast és 6 fekete sast regisztráltak a résztvevők.

Fotó: Horváth Márton

 

Idén az országos jubileum mellett az ötletgazdának számító, a hevesi-síki helyszínen a Bükki Nemzeti Park munkatársai által életre hívott Hevesi Sasszinkron is immár 20. alkalommal kerül megrendezésre. Remélhetőleg a dupla jubileumra való tekintettel idén a résztvevő- és észlelés-rekord is megdöntésre kerül.

Az egyes régiókban történő felméréseket koordinátorok egyeztetik össze, így aki részt tud venni a felmérésben, kérjük őket keresse (lásd. az adatlap ’INFORMÁCIÓ’ munkalapján)!

Elvégzendő feladatok:

  1. A felmérési területek kiválasztása, előzetes tájékozódás (megközelítés, útvonalak vagy megfigyelési pontok kijelölése stb.), a munkatérképek előkészítése.
  2. Régión belüli területek felosztása a felmérők között.
  3. Térképek, adatlapok, ismertető és a felmérendő terület pontos elhelyezkedésének eljuttatása a felmérőkhöz. Az UTM rácsozattal ellátott térképek az MME Monitoring Központjától is igényelhetőek.
  4. Terepi felmérés JANUÁR 11-13 között a megadott protokoll szerint (a terepmunka során, a munkatérképeken és a „Téli sasszinkron” adatlapokon jegyezzük fel megfigyeléseinket).
  5. Adatlapok beküldése JANUÁR 18-IG az MME Monitoring Központba: postacím: 4401 Nyíregyháza 1. Pf.286 e-mail: monitoring@mme.hu
  6. Értékelés és a résztvevők informálása.

Kérünk Mindenkit, amennyiben módjában áll, hogy a felmérésekhez a letölthető adatlapot használja a program ismertetőjében leírtak szerint!

Érdemes az „ADATLAP” munkalap mellett a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ” elnevezésű munkalapot is kinyomtatni (mindkettő egy-egy A4-es oldalra szerkesztett formában található).

A kitöltött adatlapokat a felmérők közvetlenül küldhetik az MME Monitoring Központjának (E-mail: monitoring@mme.hu ; Cím: 4401 Nyíregyháza 1. Pf.286). A gyorsabb adatfeldolgozás érdekében az e-mailben történő megküldését javasoljuk!

Az adatok beküldési határideje január 18. (a felmérést követő Péntek)

Letölthető dokumentumok:

Adatlap >>

Ismertető >>

nike free run 5.0 boots

© MME-BirdLife Hungary »