Tisza

Tisza újra útnak indult, s Zagyva is odébb állt

Tisza az elmúlt két hétben Libanon déli részén töltötte idejét, de időnként kirándulgatott Izraelben és Libanonban (1-2 napos, 50-100 km-es kirándulások). Pénteken azonban újra útnak indult, s egy nap alatt megtett 270 km-t észak felé. Már délelőtt elhagyta Libanont, s meg sem állt Szíria északnyugati határáig. Az éjszakát már a szír-török határtól 15 km-re, egy kisebb hegyen töltötte, Kafriyah-tól északra.
Zagyva is megunhatta törökországi telelőhelyét, ahol az elmúlt fél évet töltötte. November óta Törökország délnyugati részén, egy mindössze 50 km-es körzetben mozgott, de május 4-én és 5-én megtett 120 km-t nyugati irányba a tengerpart mentén, s az utóbbi 5 napot már Akçapınar közelében töltötte.

Tokaji Partifecske Hajózás - 2013. május 11. (szombat)

A Vonuló Madarak Világnapján, 2013. május 11-én, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nyíregyházi Helyi Csoportja szeretettel meghív minden érdeklődőt Tokajba, hogy a 100 főt befogadó „Csege” hajóval egy közel kétórás hajózás során megtekinthessék Európa egyik legnagyobb, több ezer páros partifecske telepét Szabolcs község határában, a Tisza szakadófalaiban, ahova a madarak folyamatosan érkeznek vissza afrikai telelőterületeikről április vége óta. A programot az MME a 2010-es fecskevédelmi évben indította el.

6 hónap hallgatás után újra küldött SMS-t Tisza

Címkék:

Április 14-én újra küldött SMS-t az eltűntnek hitt fiatal fehér gólya jeladója. 2012. október 7. óta nem tudtunk róla semmit.

Jeladós fehér gólyáink telelése

Címkék:

A gólyák nyomkövetése a vonulási útvonalak jobb megismerése mellett lehetővé teszi a legfontosabb vonulási útvonalak és telelőterületek, az ott jelentkező veszélyeztető tényezők azonosítását is. A tavalyi évben megjelölt gólyák sérülten vagy legyengülve befogott, majd megerősödött és később elengedhetővé vált példányok, így megjelölésükkel tapasztalatokat szerezhetünk arról is, hogy az így visszavadított gólyákra milyen speciális veszélyek leselkednek.

Syndicate content
© MME-BirdLife Hungary »