2020

2020 összegzése a MAP áttekintő térképén

Címkék:

2020 egy különösen emlékezetes év marad a COVID-19 miatt, ami sokaknak meghatározta, hogy mit és mikor tudott vagy nem tudott megvalósítani a terveiből. Ebben a bejegyzésben az MME MAP adatbázisának [Összesítő térképein] mutatom be, hogyan színesedett a térkép hétről hétre, ahogy egyre több madárfajt figyeltek meg az önkéntesek az egyes négyzetekben (ezen a térképen 10*10 km-es felbontásban). 

Hórukk! 2020 / eredmények és nyertesek

Ennek a kihívásnak egyik nem titkolt célja volt, hogy 2020-ban elérje az 57 ezret a teljes fajlistás adatsorok számlálója (az adatbázis fejlécében). Ezt bőven teljesítettük, hiszem 58380-on állt a számláló, amikor átléptünk 2021-be. A kihívás két hónapjában 1508 teljes fajlista került az adatbázisba (persze egy részük régebbi időszakból), azaz hetente átlagosan 173.

32 résztvevővel ez volt az eddigi legnépszerűbb kihívás, s 26 megfigyelő ért el legalább 10 pontot, amivel bekerülhetett az ajándékok sorsolásába.

Karácsonyi kihívás 2020 / eredmények és nyertesek

Sikerrel lezajlott a karácsonyi kihívás, minden résztvevő teljesítette, s megvannak a nyertesek is. Köszönjük a részvételt!

Vajon hatással vannak-e a MAP adatbázisba feltöltött teljes fajlisták számára az időnként meghirdetett kihívások? Vagy ezek csak a játékos kedvű madármegfigyelőink szórakoztatását szolgálják? Ha az utóbbi lenne, az sem lenne baj, de a mostani kihívás példáján röviden bemutatom, hogy hirtelen megugranak a számok, ha négy napig pontgyűjtés zajlik.

Figyelem! A cikket, a nyereményekkel kapcsolatos résznél, frissítettem 2020.12.29. 15:50-kor.

Karácsonyi kihívás 2020

Az év végéig tart még a Hórukk! 2020 kihívás*, s nem terveztük, hogy az idén még legyen másik, de aztán másként alakult**. Tehát lesz egy rövid karácsonyi kihívás, december 24-27. között. Így afféle karácsonyi ajándékként azok is részt vehetnek egy idei MAP kihívásban***, akik esetleg lemaradtak az előzőekről. Boldog Karácsonyt!

Közvetlen link a kihívás oldalához >>

MMM hírek / Téli számlálások és V. MMOT

Címkék:

Mindazoknak, akik idén januárban végeztek téli MMM felméréseket, december 9-én postáztunk terepnaplókat a januári felméréshez.

A 2020. évi adatok feldolgozását november 20-án lezártuk és elkezdtük az adatok elemzését, s az eredményekről beszámolunk az V. MMOT-n.

Előzetesként annyit, hogy 2020-ban az utóbbi évekhez képest jelentősen nőtt a felmért négyzetek száma (288 négyzet). 

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »