keresés

Saját megfigyeléseim - egy újabb jelentős fejlesztés a MAP adatbázisban

Címkék:

A mai naptól egy új és haszos táblázat érhető el a MAP adatbázisban, melynek neve: Saját megfigyeléseim. Az Adattáblák menüpontból érhető el, természetesen csak belépés után.

MAP - Csöndes júliusi keresgélés

A madárénektől hangos május és június első fele után egyre halkabbak lettek az erdők, mezők és a vízpartok is. Júliusra már a távoli Afrikából érkező fészkelőink is a költésük végénél tartanak. Persze a korán fészkelésbe kezdett itthon telelők vagy a mediterrán régióból hazaérkezők sok esetben már a második költésen is túl vannak, s egyesek harmadszorra is belekezdenek, sőt néhány hosszútávú vonuló is második költésével foglalkozik már (pl. a füsti fecskék). Ahogy haladunk a nyár közepéből a vége felé, egyre kevésbé madárénektől zajos a természet, sokfelé inkább a kirepült fiatalok zsibonganak.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »