Blogok

MAP és MMM - Hajtottak a listák, űztek a felhők

A hétvégén ismét* madárszámláló üzemmódra váltottam, igaz most nem volt hosszú hétvégénk, hanem igencsak rövid, köszönhetően annak, hogy szombaton le kellett dolgoznunk az előző hét lazulását. Talán sokan örülhettek, hogy egy nappal meghosszabbítottuk az MMM első számlálási időszakát, ami május 10-én járt volna le hivatalosan. Mivel dolgoztam, ezért szombaton reggel jómagam sem tudtam elvégezni a városi MMM négyzetem (EU51B4) első felmérését, de délután azért MAP-oztam egy jót, s vasárnap az MMM-et is abszolváltam. Miközben hajtottak a listák és űztek a felhők.

Röpke másfél nap alatt – már amikor alkalmas volt az időjárás – három UTM négyzetben is sikerült felméréseket végeznem. Erről írok néhány gondolatot az alábbiakban.

Idén is volt Madarak és Fák Napja a Tuzson János Botanikus Kertben

A tavalyi rendezvény sikere után 2014.05.09-én Egyesületünk a Nyírerdő ZRT-vel közösen immáron második alkalommal tartotta a Madarak és Fák Napját a Nyíregyházi Főiskola Tuzson János Botanikus Kertjében. 10 órakor került sor az év fájának ültetésére, mely idén a mezei juhar. A vendégek madárgyűrűzést láthattak és részt vehettek a Botanikus Kert madárodúinak ellenőrzésén. Ezen felül odúkat barkácsolhattak és volt fakorong festés is. A színes programoknak köszönhetően több, mint kilencszáz vendéget fogadtunk a rendezvényen!

Két új menüpont az adatbázisokban / Hírek és Adatbázisok

Itt a Madárszámlálók honlapon renszeresen közzétesszük az adatbázisainkban végzett kisebb-nagyobb fejlesztésekről szóló híreket. Ezúttal két kisebb, de hasznos újítást végeztünk el. Lényegében két új menüpont került be az összes CakePHP keretrendszer alatt fejlesztett adatbázisunkba*. Mindkettő a tavaly augusztusban már megírt egységesítési törekvéseinket hivatott szolgálni. Akkor a kinézetet újítottuk meg, most pedig két haszos funkciót építettünk be mindegyikbe. 

A Hírek menüpont és oldala néhány hete debütált a MAP adatbázisban, s most már a többiben is elérhető. Lényegében annyit tesz, hogy az adott program témájába vágó híreinket gyűjti össze egy oldalon.

A másik funkciót egyszerre indítottuk el mindenhol, s a menüpont praktikus módon az Adatbázisok nevet kapta. Erre kattintva az almenüben megjelennek az elérhető adatbázisaink, így a jövőben nem kell majd az URL címeket keresgélni, ha az egyikről a másikra szeretnétek átmenni.

Egy nappal tovább lehet elvégezni az MMM első tavaszi számlálását!

Címkék:

Kedves MMM Felmérők!

Mivel május 10., a Mindennapi Madaraink Monitoringja programunk idei első tavaszi felmérési időszakának vége, olyan szombati napra esik majd, amely egyúttal munkanap is, ezért egy nappal meghosszabítjuk a felmérések elvégzésének határidejét. Tehát aki még nem végezte el az első számlálást, az május 11-én (vasárnap) is megteheti azt!

Elérhető és letölthető a frissített MAP Programismertető és útmutató!

Címkék:

A Madáratlasz Program adatbázisának Programismertető oldalán elérhető a nemrég frissített ismertető és útmutató. 

A friss verziót, a felmérőktől 2014 májusáig beérkezett kérdésekre adott válaszok alapján, praktikus kiegészítésekkel láttuk el, melyek segítenek a részletek értelmezésében.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »