A hidegfront beindította a madárvonulást – vonulásra kész gólyáink a front előtt elhagyták Magyarországot

Már a partiumi Lugosnál jár az a két gólyacsapat, melynek egy-egy tagját a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” projekt keretében jelöltek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei. Vecát, az „öreg” tojót és Hófogót, az idén kelt fiókát szinte maga előtt tolta ki a hidegfront Magyarországról a Kárpátok lábáig.

Hófogó jeladóval a hátán repül (fotó: Papp Ferenc)

 

Az időjárás-változást nemcsak az emberek, de az állatok is megérzik, sőt rájuk van nagyobb hatással. Régóta ismert tény, hogy a frontok, jelentős időjárás-változások befolyásolják életüket. A madarak esetében ez a legnyilvánvalóbban vonuláskor jelentkezik. Az érkező frontok elől továbbállnak, főleg azok a nagytestű madarak, amelyek termikelve vonulnak (pl. gólyák, nappali ragadozómadarak). A termikelve vonulás lényege ugyanis, hogy a felszálló meleg légáramlatokat kihasználva felköröznek nagy magasságokba, majd egyszerűen továbbsiklanak, miközben lassan veszítenek csak a magasságukból. Aztán egy újabb megfelelő helyen újra felköröznek, így napközben 6-8 óra alatt több száz, akár 500 km-t is megtehetnek.

2014.08.14. Hófogó (piros) és Veca (sárga) útja a Kárpát-medencében (forrás: satellitetracking.eu)

Időjárási frontok, 2014. augusztus 14-15. (forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat)

 

Tegnap azok a gólyacsapatok, amelyek már megfelelő kondícióban voltak elhagyták hazánkat, köztük Veca és Hófogó. Vecáról sajnos nem tudjuk kikkel tart, de Hófogót pár napja sikerült megfigyelnünk egy hevesi gyülekezőhelyen, és itt azonosítani tudtuk egyik fészektestvérét, illetve egy másik madarat kicsit odébb tőlük. Ez utóbbi egy tavalyi, tiszanánai kelésű gólya, amelyik már biztosan tudja, merre kell vonulni.

Hófogó (fotó: Papp Ferenc)

Veca (fotó: Papp Ferenc)

 

Természetesen, már az elmúlt hetekben is vonultak el gólyák a Kárpát-medencéből, így például a szentpéteri származású Peter, aki talán éppen ma kell át a Boszporuszon. Azok a másodéves madarak pedig, akik idén nem tértek vissza Európába, hanem Kis-Ázsiában vagy Észak-Afrikában töltötték a nyarat, már a Nílus mentén vannak, mint Natália és Karolína.

Veca szárnyal (fotó: Papp Ferenc)

 

Air Jordan IV 4 Retro Pinnacle Croc Pony Hair

Hozzászólások

© MME-BirdLife Hungary »