Két új menüpont az adatbázisokban / Hírek és Adatbázisok

Itt a Madárszámlálók honlapon renszeresen közzétesszük az adatbázisainkban végzett kisebb-nagyobb fejlesztésekről szóló híreket. Ezúttal két kisebb, de hasznos újítást végeztünk el. Lényegében két új menüpont került be az összes CakePHP keretrendszer alatt fejlesztett adatbázisunkba*. Mindkettő a tavaly augusztusban már megírt egységesítési törekvéseinket hivatott szolgálni. Akkor a kinézetet újítottuk meg, most pedig két haszos funkciót építettünk be mindegyikbe. 

A Hírek menüpont és oldala néhány hete debütált a MAP adatbázisban, s most már a többiben is elérhető. Lényegében annyit tesz, hogy az adott program témájába vágó híreinket gyűjti össze egy oldalon.

A másik funkciót egyszerre indítottuk el mindenhol, s a menüpont praktikus módon az Adatbázisok nevet kapta. Erre kattintva az almenüben megjelennek az elérhető adatbázisaink, így a jövőben nem kell majd az URL címeket keresgélni, ha az egyikről a másikra szeretnétek átmenni.

*A CakePHP keretrendszer alatt fejlesztettek közül már csak az ODÚ adatbázis megújítása még várat magára, de azt olyan mértékben szeretnénk fejleszteni, hogy egy ideig biztosan nem kerül rá sor.

Az új menüpontok és funkciók a következő adatbázisainkban érhetőek el:

Bár a régebbi adatbázisainkban (Fehér gólya fészekadatbázis, ODÚ adatbázis, Jeladós madarak adatbázisa) ez a két fejlesztés nem elérhető, de az Adatbázisok menüpontból azok is megnyithatóak egy kattintással.

A Hírek menüpontot minden adatbázisban a második menüpontban, a bal oldalon keressétek, ahol a piros körvonal jelzi!

Az Adatbázisok menüpont és a legördülő almenü a jobb oldalon érhető el (a piros körvonal jelzi).

Az újabb adatbázis fejleszések a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” (HUSK/1101/2.2.1/0336) projekt keretében, a „Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013” támogatásával valósultak meg.

Air Max 2018 Dunk SB

© MME-BirdLife Hungary »