Ott voltunk a IX. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencián

Címkék:

2014. november 20-23. között Szegeden rendezték meg a IX. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciát. „Tudományoktól a döntéshozatalig” - ezúttal ez volt a mottó, s a szervezők ennek megfelelően válogatták a előadásokat. A 32 meghívott előadás közé választották a miénket is. A "Megvalósult EU-s szakpolitikák (agrár-környezetgazdálkodás, Natura 2000) értékelése a hazai természetvédelem szempontjából" névvel illetett szimpóziumon Dr. Szép Tibor mutatta be eredményeinket a "A magyarországi agrártáj biológiai diverzitását befolyásoló AKG- és más agrártámogatási programok hatásának vizsgálata a Mindennapi Madaraink Monitoring (MMM) adatai alapján" című előadásban.

A konferencia fő helyszíne a József Attila Tanulmányi és Információs Központban volt.

 

A konferencia megnyitója előtt érdekes kurzusokon vehettek részt a korábban érkezők, a napközbeni szimpóziumok előadásai után pedig esténként vitaesteken folytathatták az eszmecserét a természetvédelmi biológia iránt érdeklődő résztvevők.

A szimpóziumok témái a következők voltak:

  • Nemzetközi szakpolitikai folyamatok (IPBES, EU Biodiverzitás Stratégia)
  • Az AKG nyomában: megvalósult szakpolitikák (agrár-környezetgazdálkodási támogatások, víz keretirányelv, Natura 2000) értékelése a hazai természetvédelem szempontjából
  • Merre tovább, magyar természetvédelem: Nemzeti Biodiverzitás Stratégia
  • Hogyan segítheti a tudomány és a különböző tudásrendszerek (pl. hagyományos ökológiai tudás) a természetvédelmi szakpolitikát, döntéshozatalt és gyakorlatot?

Előadásunk letölthető PDF formátumba konvertálva (3,1 MB):

Szép Tibor, Nagy Károly, Nagy Zsolt, Tóth Péter: A magyarországi agrártáj biológiai diverzitását befolyásoló AKG- és más agrártámogatási programok hatásának vizsgálata a Mindennapi Madaraink Monitoring (MMM) adatai alapján >>

A konferencia honlapján elérhetőek az elhangzott előadások és a poszterek összefoglalói is. >>

Dr. Szép Tibor pénteken 15:15-től kezdődően tartotta meg az előadásunkat.

Eredményeinket nagy érdeklődéssel figyelték, hiszen az MMM adatain kívül nem nagyon vannak olyan országos adatsorok, melyek a különböző agrártámogatások hatásait mutathatnák az agrártáj biológiai diverzitására vonatkozóan.

Még egy előadás volt, amit az MME munkatársai prezentáltak. "Mennyire hatékonyan védi a Natura2000 hálózat a nagy diszperzió-képességű jelölő fajokat?" - Prommer Mátyás adta elő. Szerzőtársai: Horváth Márton és Bagyura János.

A földikutyákkal több poszteren is találkozhattunk, ami mutatja, hogy életük és természetvédelmi problémáik tanulmányozása egyre népszerűbb az emlősökkel foglalkozó biológusok körében.

Nyolc olyan poszterrel találkozhattunk, amelyen az MME valamelyik munkatársa is dolgozott. Az itt jobbra látható címe: Költőládák takarításának hatása a kék vércsék (Falco vespertinus) költési sikerére. Szerzői: Piross Imre Sándor, Fehérvári Péter, Solt Szabolcs, Kotymán László, Horváth Éva, Harnos Andrea és Palatitz Péter.

Kobe 11 ELite Glowing

© MME-BirdLife Hungary »