+1 hétvége - az MMM számlálási időszakainak meghosszabbítása

Egy-egy hétvégével tovább végezhetők el az MMM első és második tavaszi számlálásai! Tehát nem május 10. (hétfő) és június 10. (csütörtök) a két határidő, hanem május 16. és június 13. (vasárnap).

Természetesen, akinek áprilisban sikerült elvégeznie az első számlálást, az legkorábban két hét múlva elvégezheti a másodikat, abban az esetben is, ha az első hosszabbítás idejére, azaz május 11-16. közé esne.

Az idei tavasz nehezen akart beindulni, s a MAP adatbázisba feltöltött fajlisták alapján is látható, hogy több vonuló madárfaj jelentős állományai a szokásostól később érkeztek meg, és ennek megfelelően költésük is jelentős csúszásban van. Persze az időjárás most is sokszor akadályozta, hogy az MMM felméréseket ideális körülmények között végezzük, de ez nem újdonság. Mindig is nehéz volt megtervezni, hogy minden körülmény közelítsen az optimálishoz, ha csak a hétvégéken tud valaki MMM-ezni.

(Saját tapasztalatom az elmúlt két hétből, hogy az áprilisi esők néhol járhatatlanná tették a földutakat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye különböző részein fekvő négyzeteimben, így a szokásos bejárási útvonalaimon 1-2 órával tovább tartott gyalogosan végigmenni. Sőt akad olyan négyzetem is, amelyet időben nem is tudok majd felmérni, még a felmérési időszak meghosszabbítása után sem!)

Reméljük, hogy ezzel a hosszabbítással még sokaknak sikerül elvégezni mindkét tavaszi számlálást!

Nem először döntöttünk úgy, hogy néhány nappal meghosszabbítjuk a költési időszak MMM számlálásainak valamelyik vagy mindkét időszakát.

Miért olyan fontosak a hétvégék?

  • Az MMM felmérők jelentős része önkéntes, akiknek elsősorban a hétvégék alkalmasak a számlálások elvégzésére.
  • Ha az időjárás nem megfelelő a hétvégéken, akkor nekik hiába van szélcsend a hétköznapokon.
© MME-BirdLife Hungary »