29 teljesítő a májusi MAP kihíváson (100+ tavasz 2021)

Tegnap magunk mögött hagytuk a májust és befejeződött a 100+ tavasz 2021 címmel indított MAP kihívásunk is. Ezúttal 36 megfigyelő nevezett, s 29-en teljesítették legalább az 1. szintet, s közöttük sorsoltam ki a kiírásban is említett 3*5 ajándékot.

Minden résztvevőnek köszönjük a májusi adatgyűjtést, a nyerteseknek pedig ezúton is gratulálok!


MAP Áttekintő térkép / 2021. május

Az egyik célt, hogy tartsuk 100 fölött a hetente teljes fajlistával érintett UTM négyzetek számát, jelentősen meghaladtuk. Májusban hetente átlagosan 220 négyzetben gyűjtöttek teljes fajlistákat.

Ajándékok és nyertesek: 5*3, azaz összesen 15 ajándékot sorsoltam ki, az egyes teljesített szinteket elérők között. Választani lehet a szintnek megfelelő ajándékok közül.

  • Azok vettek részt a sorsoláson, akik legalább az 1. szintet elérték.
  • A sorsolásba bekerülők nevei mellé véletlen számot generáltam, s az 5 legnagyobb számmal rendelkező megfigyelő lett a nyertes az egyes szinteken az alábbiak szerint:
    • Először a 3. szintet teljesítő 15 résztvevő között sorsoltam ki az 5 db harmadik szintű ajándékot. A nyertesek: Molnár Márton, Mészáros Csaba, Bátky Gellért, Kókai Szabolcs, Polgár Márta.
    • Folytattam a sorsolást a 3. és 2. szintet elérők között, s közülük 5 db második szintű ajándékot nyertek: Csonka István, Lippai Károly, Juhász Benedek, Balázsi Péter, dr. Kasza Ferenc.
    • Végül az 1-3. szintet elérők között kisorsoltam az 5 db első szintű ajándékot. Ők lettek a szerencsések: Forintos Nikolett, Vetró Gábor, Bozó László, Mórocz Attila, Horváth Csaba.
  • A lenti képen láthatóak az egyes szintekért választható ajándékok.
    • 1. szint: fehér póló (férfi vagy női)
    • 2. szint: baseball póló vagy színes póló (férfi vagy női, női V-nyakú is, természetesen más színekben is)
    • 3. szint: kapucnis pulóver, cipzáros kapucnis pulóver és söröskorsó (0,7 liter)

© MME-BirdLife Hungary »