Kövess bennünket a Twitteren és csiripelj Te is madaras témákban!

Címkék:

Nem gondolom, hogy ez a rövid bejegyzés jelentősen megnövelné a hazai madarászok számát a Twitteren*, egyszerűen csak fel szeretném hívni a figyelmeteket a honlapunk jobb oldali sávjában lévő Twitter blokkunkra.

* A 2006-ban útjára indított Twitter itthon nem lett olyan sikeres, mint amilyen az USA-ban, Japánban vagy Nyugat-Európában, s a jelek szerint a közeli jövőben nem is nagyon lesz. Nálunk a Facebook minden más webes közösségi médiát elnyom. A hazai legnagyobb twitter mashup-ok vagy már rég kilehelték lelküket (pl. Turulcsirip) vagy éppen haldokolnak (pl. Yamm.hu). Persze fennmaradásukat jelentősen nehezítette, hogy időközben a Twitter olyan szolgáltatásokat fejlesztett, melyek korábban a saját felültén nem voltak elérhetőek (pl. magyar felület, képek és videók megjelenítése az oldalon belül).

Twitter oldalunk több mint 3 éve indult el @MME_Monitoring azonosítóval.

 

A Twitter ismertetésével nem foglalkoznék, hiszen akit érdekel, az úgyis utánanéz. A lényege a 140 karakterből álló tweet-ek (magyarul a kezdetek óta csiripelésnek neveztük) megosztása, s egy üzenőfalon mások csiripelésének követése. Ez a 140 karakter kényszerítette a felhasználókat a tömör, de lehetőleg figyelemfelkeltő fogalmazásra. Egy mondat és egy link általában belefér a 140 karakterbe (külső szolgáltatással hosszabb tweet-ek is küldhetőek, pl. TwitLonger-el), s ezen kívül ma már fotó vagy videó is mellékelhető.

Mire jó ez, amikor ott van minden és mindenki a Facebook-on?

Nem vállalkoznék ezen kérdés megválaszolására sem, hiszen ez mégiscsak a Madárszámlálók blog, bár ha jobban megnézzük, akkor a Twitter logója a kezdetektől egy madárka (nem véletlenül lett magyarul csiripelés a tweet). :-)

Talán éppen ott van a kérdésben a válasz is. Mivel a Facebook-on tényleg majdnem mindenki ott van (hazánkban jelenleg több mint 4 millió felhasználóval), ezért a legtöbbünk üzenőfalán rokonaink, barátaink, ellenségeink, s nem ritkán ismeretlen ismerőseink ezerféle témában közzétett ezerféle bejegyzése, hírek, fotók és videók százai áramlanak folyamatosan. Mivel a Twitteren kevesebben vannak, így ott könnyebben megtehetjük, hogy valóban csak olyanokat követünk, akik egy vagy néhány számunkra különösen fontos témában osztanak meg rövid, de velős információkat. Na erre jó nekem a Twitter. Ott ugyanis főként csak madártannal, madárszámlálással és kutatással foglalkozó személyeket és főleg szervezetek csiripelését követem.

Így általában nem sikkadnak el a fontosabb és frissebb nemzetközi madártani hírek sem, ahogy a Facebook-on gyakran, a sok egyéb téma mellett. A tavasszal Ománban felfedezett új bagolyfajról (Strix omanensis) és a Dutch Birding-ben erről ma publikált cikkről, a felfedezés részleteit megosztó blogról, s a BBC erről szóló mai cikkéről is sokkal hamarabb értesültem a Twitterről, mint bármilyen más csatornából.

Az MME Monitoring Központ több mint 3 éve saját Twitter csatornát indított @MME_Monitoring azonosítóval. Itt megosztjuk legfrisebb híreinket, kisebb-nagyobb eredményeinket, és számos általunk követett külföldi madártani szervezet, kutatócsoport vagy ornitológiai folyóirat csiripelését.

A bevezetőben említettem, hogy itt a honlapunkon, a jobb oldali sávban láthatos twitter csatornánk hírfolyamát. Tehát, ha továbbra sem leszel twitterező, a gyors és rövid posztjainkat itt akkor is elérheted. ;-)

                        Így néz ki az említett twitter doboz. >>

Így nézett ki Twitter üzenőfalunk néhány órával a cikk megszületése előtt.

 

Ha mégis úgy döntenél, hogy kipróbálod a Twittert, akkor egyrészt kövess bennünket a @MME_Monitoring címen, másrészt ajánlok néhány általunk követett "madarász" twitterezőt.

Más madaras Twitter csatornáink:

Storks of Hungary: @HungarianStorks

MME Fecskefigyelő: @Fecskefigyelo

Néhány madártani közösség, akiket követünk:

birding.hu: @birding_hu (magyar tvícsereknek)

Rare Bird Alert: @RareBirdAlertUK (angol tvícsereknek)

BirdLife Europe: @BirdLifeEurope (angolul)

RSPB: @Natures_Voice (angolul)

NABU: @NABU_de (németül)

SEO/BirdLife: @SEO_BirdLife (spanyolul)

BTO: @_BTO (angolul)

Cornell Lab: @CornellBirds (angolul)

BOU: @IBIS_journal (angolul)

Surfbirds: @Surfbirds (angolul)

A Twittert számtalan mashup-al és klienssel is elérheted, ha nem jön be a gyári felület. A HootSuite például közösségi média alkalmazások tömkelegét képes megjeleníteni egy oldalon, legyen az több Twitter felhasználói fiók (mint ahogy a képen látható) vagy Facebook, Google+, LinkedIn fiókok.

nike air max 90 custom

Hozzászólások

Már elérhető a Dutch Birding-ben megjelent cikk is az új bagolyfajról. >>
S ezt az infót is a Twitteren olvastam először. :-)

© MME-BirdLife Hungary »