COVID-19

Karácsonyi kihívás 2020

Az év végéig tart még a Hórukk! 2020 kihívás*, s nem terveztük, hogy az idén még legyen másik, de aztán másként alakult**. Tehát lesz egy rövid karácsonyi kihívás, december 24-27. között. Így afféle karácsonyi ajándékként azok is részt vehetnek egy idei MAP kihívásban***, akik esetleg lemaradtak az előzőekről. Boldog Karácsonyt!

Közvetlen link a kihívás oldalához >>

MMM hírek / Téli számlálások és V. MMOT

Címkék:

Mindazoknak, akik idén januárban végeztek téli MMM felméréseket, december 9-én postáztunk terepnaplókat a januári felméréshez.

A 2020. évi adatok feldolgozását november 20-án lezártuk és elkezdtük az adatok elemzését, s az eredményekről beszámolunk az V. MMOT-n.

Előzetesként annyit, hogy 2020-ban az utóbbi évekhez képest jelentősen nőtt a felmért négyzetek száma (288 négyzet). 

Hórukk! 2020 - MAP kihívás

Újabb, ezúttal két hónapig tartó kihívást indítunk, aminek egyik célja, hogy lehetőség szerint még ebben az évben elérje az 57 ezret a teljes fajlistás adatsorok számlálója (az adatbázis fejlécében). Ehhez egy kicsit meg kell tolni az év utolsó két hónapjában az adatgyűjtést, ezért is lett a neve Hórukk! 2020.

Ha déjà vu érzésed lenne a fenti sorokat olvasva, azon ne csodálkozz! ;-)

Közvetlen link a kihívás oldalához >>

7 hét

Minden nyáron megérkezik az uborkaszezon, ami a MAP esetében a feltöltött fajlisták számának csökkenésében jelentkezik a költési időszakok végén. A COVID-19 miatt furcsán alakult idei évben sincs ez másképpen. Éppen ezért indítunk egy 7 hetes rövid kihívást, hátha néhányan megtáltosodnak a nyár végi gyülekezők és az őszi vonulás időszakában.

Kihívás, ami a 7, vagyis a hetes szám körül forog.

Működik a lázmérőnk?

Talán néhányan még emlékeznek a lázmérő hasonlatra* a 2002-ben megjelent kiadványunkból (Mindennapi Madaraink Monitoringja (MMM) 1999-2000), amit azóta is gyakran használunk. Lényege, hogy a közösen végzett madárszámlálási programjaink a betegeknél használt lázmérőhöz hasonlóan tájékoztatnak a madárfajok állományainak és élőhelyeinek állapotáról, hogy szükség esetén orvosolni lehessen egyes problémákat.

Ahhoz, hogy a mi lázmérőnk hazánk területére vonatkozóan megbízható adatokat szolgáltasson, önkéntes megfigyelőinknek megfelelő időben, számban és térbeli eloszlásban terepen kell adatokat gyűjteniük. Az elmúlt két hónapban - a COVID-19 helyzet miatt - ez kérdéses volt, s ez a cikk afféle helyzetjelentés arról, amit az eddigi adataink alapján válaszolni tudunk a címben feltett kérdésre.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »