Gólyafészek adatbázis

Gyakornokok képzése éles bevetés előtt

Az elmúlt napokban 10 új gyakornok kezdte meg 6 hetes munkáját az MME Monitoring Központban. A Nyíregyházi Főiskola és a Debreceni Egyetem hallgatói (környezettan, biológia és természetvédelmi mérnök szakosok) számos terepi felmérésben is részt vesznek majd a következő hetekben.

Nógrádi fészkekbe került a négy nagyhalászi gólyafióka

Ezt a mai bejegyzést különös örömmel és büszkeséggel írom. Örülök, hogy mind a négy Halász fióka fészkekben nevelkedik újra, s büszke vagyok a csapatom minden tagjára, akikkel ezt elértük! 

Mielőtt elutaztam rövid pihenőre Észak-Afrikába, valahol ott tartott a történetünk, hogy a Négyek az Állatparkból elindultak Hortobágyra, a Górés-tanyára. Előtte már elkezdődött a névadó szavazás, s időközben már neveket is kaptak.

Berki verebek itt is, ott is...

Mivel az elmúlt héten szabadságon voltam, s a tengerparton és a sivatagban madarásztam*, ezért nem jelentkeztem újabb MAP-ozós hírrel. Ezt a rövid bejegyzést is csak azért írtam, mert valami összeköti a rövid észak-afrikai utamat és a hazai történéseket. Ugyanis éppen a berki verebek (Passer hispaniolensis) által sűrűn lakott területen voltam, s mit ad Isten, azon a napon**, amikor éjjel hazaérkeztem, egy bácsborsódi gólyafészek alatt Tamás Ádámék egy költő párt találtak. Hazánkban először figyelték meg ezt a fajt, s már sokan várták évek óta, hiszen a szomszédos déli országok határmenti részein már költenek itt-ott.

Újra működik a jó öreg gólyafészek adatbázis térképe!

Címkék:

Az utóbbi hónapokban többen jeleztétek, hogy a gólyafészek adatbázis térképén nem láthatóak a koordinátákkal rendelkező fészkek kék színű pontjai. Sajnos a probléma orvoslására korábban nem volt időnk, de a gólyafelmérések közeledtével erre is sort kerítettünk. Jeleztem Kecskés Zsolt programozó kollégámnak, hogy tegyen félre minden aktuális kódolást és webes fejlesztést, s oldjuk meg ezt a sokaknak méltán jelentős gondot. Jelentem, megoldottuk!

Két új menüpont az adatbázisokban / Hírek és Adatbázisok

Itt a Madárszámlálók honlapon renszeresen közzétesszük az adatbázisainkban végzett kisebb-nagyobb fejlesztésekről szóló híreket. Ezúttal két kisebb, de hasznos újítást végeztünk el. Lényegében két új menüpont került be az összes CakePHP keretrendszer alatt fejlesztett adatbázisunkba*. Mindkettő a tavaly augusztusban már megírt egységesítési törekvéseinket hivatott szolgálni. Akkor a kinézetet újítottuk meg, most pedig két haszos funkciót építettünk be mindegyikbe. 

A Hírek menüpont és oldala néhány hete debütált a MAP adatbázisban, s most már a többiben is elérhető. Lényegében annyit tesz, hogy az adott program témájába vágó híreinket gyűjti össze egy oldalon.

A másik funkciót egyszerre indítottuk el mindenhol, s a menüpont praktikus módon az Adatbázisok nevet kapta. Erre kattintva az almenüben megjelennek az elérhető adatbázisaink, így a jövőben nem kell majd az URL címeket keresgélni, ha az egyikről a másikra szeretnétek átmenni.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »