Igrice-mocsár

Felmérések drótszamáron, május első napjaiban / Hányattatott és kedvező helyzetben élő nagyvárosi madarak

Előző bejegyzésemben említettem, hogy többek között miért is jó egy madárszámlálónak a május elsejéhez kapcsolódó hosszú hétvége. Én sem tettem másként, s kihasználtam az időt, már amennyire az időjárás engedte. Az első három nap csaknem a terveim szerint alakult, de sajnos vasárnap 8-as erősségű szélre ébredtünk, ami egész nap nem enyhült, így nem volt értelme terepre menni.

Szép sorjában felelevenítem a majálistól szombat délutánig történteket, s közben néhány tapasztalatomat is megosztom. Mivel mindhárom nap Nyíregyházán és közvetlen környékén jártam kerékpárral, így jött a cím.*

*Tudom, hogy nem nagyváros, de hazánkban a hetedik legnagyobb lélekszámú, így jelentősen különbözhetnek az itt tapasztaltak egy kisvárostól. Csakis ezért a „nagyvárosi” megnevezés. ;-)

Terveim szerint vasárnapig túl leszek az első számláláson az egyik MMM mintaterületemen (EU51B4), s több négyzetben MAP bejárásokat is végeztem volna. Lássuk mit sikerült ezekből véghezvinnem.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »