MME

Csatlakoztunk az EuroBirdPortal projekthez - ehhez is kell a MAP!

Egy hete írtam az EBBA2 eredményesen lezárult harmadik kísérleti adatszolgáltatásáról, s most egy másik örömteli, de újabb feladatokat is jelentő európai kezdeményezésről számolok be, amit az EBCC indított néhány éve, s most mi is csatlakoztunk hozzá. Az EuroBirdPortal (EBP) projekt szeretné európai léptékben nyomon követni a madarak előfordulásának tér- és időbeli mintázatát. Eddig 21 ország 69 intézménye csatlakozott, s ezek nemzeti vagy nemzetközi online adatbázisai, több mint 100 ezer madármegfigyelő évi 30 millió adatával.

Ehhez szeretnénk mi is hozzátenni néhány száz megfigyelővel évente néhány százezer vagy akár 1 millió adatot.

Ott voltunk az MME Tanácsadó Testületi Ülésén (2015.11.20-21.)

2015. november 20-21. között volt az MME éves Tanácsadó Testületi Ülése, ahol az idén a Monitoring és Kutatási Csoport kiemelt időkeretet kapott munkájának bemutatására. Az ülés a szokásos helyen, a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központban került megrendezésre.

Szombat reggeltől délig a madármonitoring programokról és az internetes adatgyűjtő rendszereinkről (kiemelten a MAP és az MMM) tartottunk előadásokat és folytattunk műhelymunkát, majd este felé a "Magyarország madarai" online tudástár és a madárgyűrűzés került terítékre.

Természetesen a TTÜ-n más témák is megvitatásra kerültek, de ezekről majd az MME központi honlapján az egész rendezvényről szóló beszámolóban írnak.

Nem csökken, de egyre sérülékenyebb a magyarországi fehérgólya-állomány

A 2014/2015. évi 7. Nemzetközi Fehérgólya-felmérési Akció keretében 2014-ben került sor az újabb, immáron a 13. hazai „gólyanépszámlálásra”, melynek idei adatokkal kiegészített összesítése most készült el.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »