Blogok

Baglyok 2016

2016-ban az MME belső pályázati rendszerében 17 helyi csoportunk kapott támogatást és ennek keretében 13 megyében végeztek bagolyvédelmi tevékenységet*. A védelmi munkák során gyűjtött megfigyelési adatokat feltöltötték a MAP adatbázisba. Ezen kívül 2016-ban a MAP felmérésekben kiemelten szorgalmaztuk az éjszakai felméréseket, s ennek köszönhetően olyan sok bagoly megfigyelési adatot gyűjtöttünk, amennyit valószínűleg egy év alatt soha korábban.

Csatlakoztunk az EuroBirdPortal projekthez - ehhez is kell a MAP!

Egy hete írtam az EBBA2 eredményesen lezárult harmadik kísérleti adatszolgáltatásáról, s most egy másik örömteli, de újabb feladatokat is jelentő európai kezdeményezésről számolok be, amit az EBCC indított néhány éve, s most mi is csatlakoztunk hozzá. Az EuroBirdPortal (EBP) projekt szeretné európai léptékben nyomon követni a madarak előfordulásának tér- és időbeli mintázatát. Eddig 21 ország 69 intézménye csatlakozott, s ezek nemzeti vagy nemzetközi online adatbázisai, több mint 100 ezer madármegfigyelő évi 30 millió adatával.

Ehhez szeretnénk mi is hozzátenni néhány száz megfigyelővel évente néhány százezer vagy akár 1 millió adatot.

Van már kitöltött fajfelismerési adatlapod?

Címkék:

Legutóbb 2015 októberében írtam a blogon a „Fajfelismerési adatlapról”, amikor azt az örömteli hírt osztottam meg, hogy összekötöttük az MMM és a MAP adatbázisokban a „Fajfelismerési adatok” adattábláját. Remélem, hogy azóta kevesen vannak, akik még egyszer sem töltötték ki ezt a fontos adatlapot!

Ha Te ezen kevesek közé tartozol, akkor itt az ideje, hogy pótold ezt a mulasztásodat! Ha MMM felmérő vagy, akkor ezt legkésőbb február 9-én tedd meg! De előtte mindenképpen olvasd el a lentebbi sorokat! Köszönjük!

EBBA2 - Beszámoló a harmadik kísérleti adatszolgáltatásról

2014 óta dolgozunk a Madáratlasz Program (MAP) keretében azon, hogy elkészüljön majd hazánk első Madáratlasza, amelynek indítórugója az EBBA2* program volt. Természetesen a kezdetektől folyamatos kapcsolatban vagyunk az európai program koordinátoraival, aminek fontos része, hogy már a felmérések időszakában tesztelik az adatszolgáltatás rendszerét. Időnként néhány faj adatait minden résztvevő országtól elkérik, abban a formában, amelyben majd az adatgyűjtés végén minden fészkelő faj adatait meg kell küldeni.

A harmadik ilyen kísérleti adatszolgáltatásról számolok be az alábbiakban, Sergi Herrando nektek szóló üzenetével együtt.

MAP - Rövid januári összegzés

Címkék:

Mivel a MAP adatbázis táblázatai, térképei és grafikonja számos infót szolgáltatnak egy gyors összegzés elkészítéséhez, ezért most röviden vissza is tekintek 2017 első hónapjára.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »