MMM adatbázis

Prioritások 2018 / MAP és MMM

Kedves Koordinátorok és Madármegfigyelők!

2017-ben az Európai Madáratlasz (EBBA2) utolsó adatgyűjtési éve miatt, az volt az elsődleges prioritásunk, hogy az 50*50 km-es UTM négyzetekre vonatkozóan elegendő mennyiségű és minőségű adatokkal rendelkezzünk. Az idén viszont elérkeztünk a saját Atlaszunk* utolsó adatgyűjtési évéhez, így a Madáratlasz Program (MAP) szempontjából a fő prioritás is ennek megfelelően alakul. Tavalyi „prioritás anyagunk” kizárólag a MAP prioritásaira koncentrált, az idén viszont a Mindennapi Madaraink Monitoringja (MMM) program prioritásai is részét képezik.

MMM hírek / Téli számlálások, MMOT és a 2017-es adatok

Címkék:

Mindazoknak, akik 2017-ben végeztek téli MMM felméréseket, decemberben küldtünk üres terepnapló(ka)t a januári számláláshoz. Reményeink szerint azok meg is érkeztek, s többen már elvégeztétek a felmérést vagy már tervezgetitek, hogy melyik napon indultok számlálni. 

A Madárszámlálók és Madárgyűrűzők II. Országos Találkozóját (MMOT) terveink szerint 2018. február 24-25-én rendezzük Budapesten, s az ideihez hasonlóan az első napon mutatjuk majd be az MMM eredményeit, valamint akkor tartjuk meg a szokásos ajándéksorsolást is. A rendezvénnyel kapcsolatos további részletekkel hamarosan jelentkezünk.

Van már kitöltött fajfelismerési adatlapod?

Címkék:

Legutóbb 2015 októberében írtam a blogon a „Fajfelismerési adatlapról”, amikor azt az örömteli hírt osztottam meg, hogy összekötöttük az MMM és a MAP adatbázisokban a „Fajfelismerési adatok” adattábláját. Remélem, hogy azóta kevesen vannak, akik még egyszer sem töltötték ki ezt a fontos adatlapot!

Ha Te ezen kevesek közé tartozol, akkor itt az ideje, hogy pótold ezt a mulasztásodat! Ha MMM felmérő vagy, akkor ezt legkésőbb február 9-én tedd meg! De előtte mindenképpen olvasd el a lentebbi sorokat! Köszönjük!

Aktuális MMM hírek - Téli számlálások, Országos Találkozó és a tavalyi év adatai

Mindazoknak, akik 2016-ban beküldték a tavaly téli MMM felméréseik eredményeit, küldtünk üres terepnapló(ka)t a januári számláláshoz. Reményeink szerint azok meg is érkeztek, s többen már elvégeztétek a felmérést vagy már tervezgetitek, hogy melyik napon indultok számlálni. Ne feledjétek: sál + sapka! ;-)

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »