Királyka - EPU

A mai bejegyzés néhány sárgafejű királyka kapcsán született. November 05-én reggel a nyíregyházi Igrice-mocsárnál tettünk egy késő őszi MAP sétát, ahol láttunk jó néhány királykát is. Görögh Zoltán kollégám kattintott néhányat, s az egyik fényképe a Madáratlasz Program Facebook csoport borítóképe lett. Most úgyis aktuális, hiszen ilyenkor gyakrabban találkozunk országszerte ezekkel az apró madarakkal. Eddig vidám a történet, de pénteken sajnos a munkahelyünk* egyik épületének ablaka alatt is találtunk két frissen elpusztult sárgafejű királykát. Az alábbiakban ennek kapcsán írok az elpusztult madarakkal kapcsolatos adatgyűjtésről.

*Az MME Monitoring Központja 1999 óta a Nyíregyházi Főiskola B épületében található meg.

Gondolom sokan hallottatok már a KFO programról (Középfeszültségű oszlopok felmérése), amelynek éppen most zajlik a 11. országos felmérése.
Erről szól az október 19-én közzétett cikk: Felhívás elektromos oszlopok ellenőrzésére (2015) >>

Bár a KFO felmérések során nem ablaknak ütközött madarakról gyűjtünk adatokat, hanem áramütés következtésben elpusztultakról, de egy közös bennük, hogy a madarak elpusztultak, s ebben szerepet játszott valamilyen, az ember által épített szerkezet. Ezeken kívül is számos olyan okból hullanak el madarak, amelyekben az ember a ludas, és találkozunk is velük, sajnos nem ritkán. Madarászataink során az utak mentén elütve, esetleg mérgezésben** elpusztulva vagy lelőve találunk különböző madárfajokat. Ebben a cikkben nem részletezem mindezek természetvédelmi vonatkozásait és a megoldási lehetőségeket, mert a célom most nem ez, hanem kizárólag arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy fontos az elpusztulva talált madarakról is adatokat gyűjteni. Ezek nélkülözhetetlenek a problémák csökkentésére törekvő védelmi munkák megtervezéséhez és végrehajtásához.

**Mérgezés gyanús esetben hívható a +36-20-251-4404 vagy e-mail üzenetben kereshető a mergezes@mme.hu. Semmiképpen se nyúljon a tetem(ek)hez!

Ha madarászat vagy bármilyen más terepi program során elpusztult madarat látunk, akkor az éppen szükséges beavatkozás vagy az illetékes személy(ek) értesítésén kívül érdemes rögzíteni, hogy milyen fajt (fajokat) és hány tetemet találtuk, mikor és hol (lehetőleg koordinátákkal), és feltételezhetően (vagy biztosan megállapíthatóan) milyen okból pusztulhatott el. Ha pedig gyűrű is volt a madáron, akkor ne felejtsetek el erről jelentést küldeni a Madárgyűrűzési Központnak!

A MAP adatbázis különböző űrlapjain lehetőség van az egyes fajokra vonatkozó adatok kitöltésénél a "részletek" megadására. Van egy olyan mező, amit röviden MVP kódoknak nevezünk (megfigyelt viselkedések vagy paraméterek), s amelyekből jelenleg 49 választható.

Az MVP kódok közül hét az elpusztulva talált madarakkal kapcsolatos:

  • EP: elpusztult madár
  • EPA: elpusztult madár (áramütés)
  • EPE: elpusztult madár (elütötték)
  • EPF: elpusztult madár (fészek megsemmisült vagy sérült)
  • EPL: elpusztult madár (lelőtték)
  • EPM: elpusztult madár (mérgezett)
  • EPU: elpusztult madár (üvegfelületnek ütközött)

Tehát, ha elpusztult madarat találsz felmérés közben vagy bármikor máskor, akkor jusson eszedbe feltölteni erről az adatokat a MAP adatbázisba, s add meg a részleteket és ott az MVP kódot is!

Előre is köszönjük! Reméljük, hogy egyre kevesebb ilyen adatot kell feltöltenetek!


Madáratlasz Program Facebook csoportjának jelenlegi borítóképe
Fotó: Görögh Zoltán


Sajnos pénteken két sárgafejű királyka is ablaknak repült. Azokon az ablakokon tucatnyi
karvaly és sólyom sziluettet helyeztünk ki évekkel ezelőtt.
Fotó: Nagy Károly


Mivel aznap minden látott/hallott faj megfigyelését rögzítettem, így a "teljes fajlistás" űrlapon
töltöttem fel a két szerencsétlenül járt királyka adatait is. Az űrlap minden egyes faj esetén
lehetőséget ad a "részletek" megadására, amelynek része a pontos hely és az MVP
kód is megadható. Jelen esetben az EPU (elpusztult madár - üvegfelületnek ütközött).

 


Elpusztult madarakat legtöbbször nem felmérés közben találunk, ezért az "Alkalmi
megfigyelés feltöltése" nevezetű űrlapon töltjük fel. Ha készítettél fotó dokumentációt
is, akkor azt is érdemes feltölteni az adatok mellett!


A pontos hely, a faj és az FV kód (ezek kötelező mezők) mellett
megadhatod az egyedszámot és a fentebb már említett MVP kódot is.

 


Ha már szegény ablaknak ütközött sárgafejű királykák adták az apropót ehhez a cikkhez,
akkor egy örömtelibb grafikonos-térképet is beszúrok a végére, ami a MAP adatbázisban
a Térképek / 
Fajok előfordulási gyakorisága menüpontban érhető el. Ezen éppen a faj 2015.
szeptember 01. és november 08. közötti MAP megfigyelései alapján látható, hogyan alakult
a gyakoriságuk. Persze még nem akkora a mintaszám, mint nyáron volt, de talán a
novemberi MAP kihívásnak köszönhetően is, erőteljesen növekedett ezen a héten.
A sárga vonalat figyeljétek, ami az előző hetek 20 körüli értékéről felkúszott 79-re! :-)

Nike Hypervenom Phantom

© MME-BirdLife Hungary »