Mit számláljak júliusban?

A rövid válasz az idei év MAP Prioritás anyaga szerint: a költési időszakban a ritka- és telepesen költő fajokat, a MAP 1-es terepnaplóban javasolt fajokat, sőt amikor csak lehetőségünk van rá, akkor a EuroBirdPortal fajlistáján szereplő fajokat is, sőt időnként akár minden madárfajt (lásd MAP - Prioritások 2018 / 2.).

Most ne elégedjünk meg ennyivel. Ebben a cikkben konkrétabb leszek, olyan példákkal, amelyek azokhoz is szólnak, akik az elmúlt években nem vagy csak alkalmanként kapcsolódtak be a Madáratlasz Program (MAP) felméréseibe, vagy kezdő madarászok, ezért nem is tudnának bekapcsolódni a "klasszikus fajlistázásba". Félretesszük azt a tényt is, hogy jó ideje már a költési időszakon kívül is gyűjtjük a fajlistákat.

Ezúttal koncentráljunk arra, hogy júliusban milyen adatokkal tudunk még hozzájárulni a 2020-ban megjelenő Madáratlasz könyvhöz, amihez az adatgyűjtést augusztus végén lezárjuk.

Hazánkban a legtöbb madárfaj költési időszaka júliusban véget ér, de számos faj a másodköltéssel vannak elfoglalva, ill. vannak olyanok is (főként a májusban érkezők között), amelyeknek ez a hónap a legsűrűbb a fiókanevelés szempontjából. Szóval van mit számlálni júliusban is, bár az is igaz, hogy ekkor már igencsak óvatosan kell eljárni a megfigyelt fajok FV kódolásával*, mivel a kirepült fészekaljak és szüleik a költőhelyektől jelentős távolságokban is előkerülhetnek. *Ezért is jó, hogy menekülő útnak ott van az X kód. Használd, ha idegen helyen nem vagy biztos a dolgodban. ;-)

Sarlósfecskék, gyurgyalagok és partifecskék

Ezt a három madárfajt fogom a példákban említeni, de ettől függetlenül értsétek úgy, hogy a többi ritka- vagy telepesen fészkelő fajra is érvényesnek tekinthetőek a lentebb megfogalmazottak. S amit még mindenképpen megjegyzek, hogy az aktív MAP felmérők júliusban is gyűjtsék a fajlistákat, színezzék a standard fajlistákkal még kevésbé lefedett négyzeteket!

Miért ez a három faj?

  • Mindhárom könnyen felismerhető, így a kezdők is közreműködhetnek a felmérésükben. Ezért is indítottuk el 2010-ben - amikor a fecskék védelmének éve volt - a fecske- és gyurgyalagfigyelő adatbázist, amibe bárki feltölthette (és most is feltöltheti!) megfigyelési adatait, s többek között példának is ezért hozom ezt a három fajt**.
    • **Miért hagyom ki a másik két gyakori fészkelő fecskefajunkat? Mert a MAP elmúlt 5 évében és az MMM 20 évében azokról elegendő adattal rendelkezünk ahhoz, hogy a Madáratlasz könyvhöz szükséges eredményeket prezentálhassuk.
  • Ezen fajok fészkelő állományai július első felében még sok helyen számlálhatóak***, így egy utolsó terepi lehetőség adódik mindazoknak, akik eddig nem vettek részt a felmérésekben.
    • ***A kirepülés után ők is szétszélednek, így a költőhelyeken sok esetben már nem találkozunk velük, viszon minden más helyen igen, ezért legyél figyelmes az FV kódokkal!
  • Valószínűleg mindhárom faj esetében vannak olyan területek, ahonnan előkerülhetnek hiányzó adatok, különösen számlálási adatok, mivel egyikük sem a klasszikus fajlistázós MAP felmérések során számlálható faj. A gyurgyalagok és a partifecskék lakott üregeinek számlálása sok időt és precizitást igényel, hasonlóképpen a sarlósfecskék által fészkelésre használt épületek kifigyelése és az egyedek számlálása is.


Nézd meg a MAP adatbázis megfelelő térképén (Fajok összesítő térképei >>), hogy 2014-től
mostanáig honnan vannak adataink ezekről a fajokról...

 

Mit is írtunk erről az idei Prioritás anyag MAP-ról szóló részének 3. pontjában? 

"Fajonként ellenőrizzétek, hogy az általatok koordinált/felmért/ismert 10*10 km-es UTM négyzetekben 2014-től kezdve ott vannak-e azok a fajok, amelyeknek ott kellene lenniük (adataik fel lettek-e töltve az adatbázisba?)!

  • Főként a ritka- és telepesen fészkelőket kell megnézni, valamint az éjszaka aktív fajokat. Ha megvannak az adatok (2014-2017 közötti időszakból), de nincsenek feltöltve, akkor azokat fel kell tölteni!
  • Ha nincsenek elérhető adatok a MAP előző éveiből, akkor a hiányzó fajokra, fajcsoportokra specifikus felméréseket kell végezni az idei évben, bele értendő az éjszakai felméréseket is!"


... ha például azt látod, hogy az általad ismert, vizsgált, látogatott területeken nincs fent adat a
MAP adatbázisban, pedig te tudod, hogy költött ott a sarlósfecske 2014-2018 között, akkor
orvosold a problémát és töltsd fel az adataidat! Ha adataid nincsenek, de sejtésed igen,
akkor júliusban még végezhetsz megfigyeléseket. Ha megfigyeléseidet siker
koronázza, akkor máris teljesebb lesz a Madáratlasz könyv. ;-)


Sajnos néha továbbra sem rögzítettek egyedszámokat még a MAP kezdetétől hangsúlyozott
fajok esetében sem! Persze a fenti példában látott faj esetében (partifecske) a klasszikus
fajlistázó MAP bejárás során ez "bocsánatos bűn", mert sok időt elvehet a telepeken a
számlálás. Ezért lehetőség szerint később menjünk vissza megszámlálni a fészkelő párokat!

 

Mit tegyek, ha nem vagyok MAP megfigyelő, nincs is jelentős fajismeretem, de mégis szeretnék ennek a három madárfajnak a felmérésében segíteni?

  • Látogasd meg a fecske- és gyurgyalagfigyelő adatbázist, regisztrálj / lépj be és a megfigyeléseid adatait töltsd fel. Szeptemberben az oda feltöltött adatokat is fel fogjuk használni, amikor megkezdődik a Madáratlasz könyv elkészüléséhez szükséges adatfeldolgozás.

Nike Shox TLX 0018

© MME-BirdLife Hungary »