július

Fedezzük fel a MAP fekete lyukait!

Javában zajlanak a Madáratlasz Program (MAP) felmérései, sok helyen a 2017-es prioritások szerint, de ebben a posztban az egész MAP szempontjából kevésbé fontos, viszont érdekes témáról és kihívásról olvashattok. Talán a cím már sejteti, hogy itt most lazább téma következik, csillagászattal és fizikával fűszerezve. Nem kell megijedni, csak egy gyenge analógia köti össze a valódi fekete lyukakat a MAP "fekete lyukaival".

Ezek felfedezésére buzdítom azokat, akik vevők egy játékosabb MAP felmérésre.

10x3 - júliusi MAP kihívás, extrákkal

Júliusra nem terveztünk MAP kihívást, de egyrészt a napokban többen jeleztétek, hogy szeretnétek, másrészt a júniusi fiaskó* miatt sok ajándék megmaradt, ezért ezennel meghirdetem a júliusi kihívást. Ebben a hónapban a tízes szám lesz a főszereplő, már ami a teljesítendő minimumokat illeti, sőt az extra feladatok esetében is. 

Jöjjenek a részletek!

*A júniusi kihívás teljesítőinek kétharmada a fotók feltöltésén elvérzett, lásd a linkelt beszámolót.

A MAP május-júniusi kihívásának teljesítői és egy rövid július végi összegzés

Elég régóta nem írtam blogbejegyzést a MAP-ról, pedig elég sok minden történt az elmúlt hetekben*. Talán pont emiatt nem volt időm írni? Egyrészt a Monitoring Központban ilyenkor egyébként is sok a munka, másrészt az idén a MAP is rátett erre egy lapáttal. Munka előtt vagy munka után pedig én is kint voltam terepen, jártam a négyzeteket, s gyűjtöttem az újabb és újabb fajlistákat. ;-)

Régóta adós vagyok a MAP május-júniusi kihívásának eredményeivel is, amit most törlesztek, s egyúttal egy összefoglaló táblázatot is beszúrok, az eddig MAP adatokat közlő megfigyelők munkájáról.

*Hamarosan írok majd néhány cikket az elmúlt hetek fejlesztéseiről és történéseiről, a jövőbeli terveinkről és praktikus információkról. Azoknak is szólnak majd ezek, akik eddig még nem kapcsolódtak be a MAP munkáiba, de már erősen gondolkodnak rajta. ;-)

MAP - Csöndes júliusi keresgélés

A madárénektől hangos május és június első fele után egyre halkabbak lettek az erdők, mezők és a vízpartok is. Júliusra már a távoli Afrikából érkező fészkelőink is a költésük végénél tartanak. Persze a korán fészkelésbe kezdett itthon telelők vagy a mediterrán régióból hazaérkezők sok esetben már a második költésen is túl vannak, s egyesek harmadszorra is belekezdenek, sőt néhány hosszútávú vonuló is második költésével foglalkozik már (pl. a füsti fecskék). Ahogy haladunk a nyár közepéből a vége felé, egyre kevésbé madárénektől zajos a természet, sokfelé inkább a kirepült fiatalok zsibonganak.

Találj ritka gólyafészkeket és molnárfecske telepeket! ::: Keresd a madarat! / 1. találós

Az első küldetés után itt a Keresd a madarat!* első találós feladata. Ezúttal is terepre kell menned, ha nem is egy ártéri szúnyogosba, de azért most is fel kell állnod a számítógép elől. Fehér gólyák és fecskék lesznek a főszereplők, s nem is akármilyenek, hanem a nagy átlagtól különbözőek.

Miért is különbözőek az átlagostól? Ez is kiderül a további részletekből.

Tartalom átvétel
© MME-BirdLife Hungary »